Győrben, a Mosoni Duna rehabilitációs, part építési munkái közben, a „ Dunapart Rezidencia” társasház és a Széchenyi híd közelében II. világháborús „bombát” találtak.

Az építők, mint a tűzszerészektől származó információból kiderült, nem repülőgép bombát, hanem  80mm-es német aknagránátot találtak.  A rendőrség nagy erőkkel zárta a környéket, és kezdte meg a biztonsági zóna kiürítését. Az aknagránát elszállításáig a zárás fennmarad, remélhetőleg még az esti órák előtt.  A terület a II. világháborúban ipari zóna határán volt, ahol légi bombázás és később súlyos harcok is dúltak. A most zajló folyópart felújítás, szabályozási munkák során vélhetően még több kisebb-nagyobb robbanószerkezetet is találhatnak a kivitelezők.  Eddig a hír!

A hír, ha úgy vesszük, megszokott, „bombariadó”, na és, megint gond a közlekedésben, és megyünk tovább.  Kicsit más a félrevezető bombariadót „kiagyalók” esetében, ahol az okozott bosszúság, a keletkezett felesleges költség és időkiesés miatt forrong az indulat és kívánjuk a tettes(ek) felelősségre vonását. Ebben az esetben is van – volt tettes. A háború és a benne harcolók. Ezen a háborún sem nyertünk semmit, de az előkerülő bombák minden esetben kell, hogy figyelmeztessenek a háborúskodás következményeire, és mivel mi utódok nem is értjük, mi haszna volt, annak hiábavalóságára.

Annyi megoldandó gondunk van, annyi veszteség érhet bennünket, a háborúskodás, sem magánemberként, sem csoport-társadalmi szinten nem megengedhető.

Miért? Mert a háborúk árát a lakosság és gyermekeik,  az utókor nagyon sokáig fizeti, még akkor is, ha annak tanulságait elfelejti, vagy meghamisítja, vagy egyszerűen átírja…  Nem csak a világháború(k), de nem túl távoli példa a délszláv háború, menekültjei hazánkban vagy az utódállamokban, a szerbek, horvátok-bosnyákok között élő túlélők, gyilkosok és az áldozatok emlékezete áll ember és ember közé. Napjainkban Szíria, ahol a belső feszültség okán milliók lesznek földönfutók, miközben a nagyhatalmak döntenek egy ország sorsáról.  A  magyar 56’, nem ismerős? Háborúk, csaták és következmények, az otthon maradók végtelen áldozata…

 „Aki szelet vet - vihart arat”, szól a bölcsesség, de ez a vihar az utódoknak folyamatos kárt okoz.

Akár gondolunk rá, akár nem, a háború itt maradt gyilkos eszközeit  „leszerelő”  katonák, a mai napig az egyetlen harcoló alakulatunk, a tűzszerészek végzik, „harcolják”, életük kockáztatásával. Az ő mindennapjaikhoz, és a mi értékrendünk rendben tartásához álljon itt az 1. Honvéd hadihajós és tűzszerész ezred honlapjáról egy idézet:

„Az elmúlt csaknem hét évtized során a tűzszerészek és aknakutatók mintegy 100 ezer hektár területet mentesítettek, hatástalanítottak. Megsemmisítettek mintegy húszmillió aknát, bombát és tüzérségi lőszert, valamint 30 ezer tonna egyéb lőszert és robbanóanyagot.

A veszélyes feladat végrehajtása közben több mint háromszáz tűzoltó, határőr és honvéd tűzszerész halt hősi halált. „

Ma, Győrben egy gránáttal kevesebb lesz a leselkedő halálból, és remélem, nem áldozunk semmit ezért, csak hálát adunk a dolgukat végzőknek… Legjobban  azzal ismerjük el munkájukat, ha megértjük, ha nem békét akarunk, akkor munkájuk értelmetlen, áldozatuk hiábavaló.

Igen, békében akarunk élni, és nem tűrjük meg az uszítókat, legyen bármely szent szónoklat, hazáról, nemzetről, megmaradásról! Nem lehet semmilyen hangzatos cél igaz,  ha annak ára a lövészárok ásás, az életre-halálra küzdés a hazán belül és Európán kívül, mert akkor biztosan  mindig maradnak olyan bombák , aknák az utódokra, ami miatt az életük értelmetlenné válik e honban, legyen az katonai, politikai, gazdasági, társadalmi vagy emberi bomba. Mert harcoltunk az elmúlt években sokat, sokakkal, kívül és belül, pedig nem a harcot akartuk.

Lesz egy választás itt hamarost. Ha a bizalomért, megbízásért küzdők ezt nem egymással versengve akarják elnyerni, hanem egymás megsemmisítésével akarják elérni, akkor ők már frontkatonák, de mi meg nem vagyunk tűzszerészek, pedig akna sok van körülöttünk…

-ZaH-