Még szavazatszámlálók okulásként a fészbukra kitett helyszíni tapasztalatai közül is elolvastam fél tucatot. Ebből a külön-külön rengeteg igazságból a következő néhány dolgot szűrtem le.

Negyedszer(!) is leszavazni a Fideszre, vagy inkább Orbán Viktorra, számomra a legmagasabb rendű erkölcsi kérdéssé vált. Olyan súlyú, mintha a németek a világháború után ismét Hitlerre szavaztak volna. Tudatlanságból, csodálatból, közönyből, dacból - bármilyen okból, mindegy. Csakhogy létezik személyes felelősség is, és ezt vasárnap a Fideszre szavazók és a a nem szavazók egyaránt megtagadták, amiért persze mindannyian nagy árat fogunk fizetni. Ők is. Freudnak lenne igaza, aki szerint az emberek többsége nem akar szabadságot, mert az felelősséggel jár, és a felelősség félelmetes? A személyes felelősség egy másik ide vonatkozó aspektusa, hogy senkinek nem muszáj évtizedeken át hülyén ülni az M1 a TV2, a Kossuth előtt, és hétpróbás gazembereknek a valósággal könnyen összevethető hazugságait egyetértően és csodálattal hallgatni.

Jóllehet, az a szó, hogy demokrácia, Magyarországon lényegében már rég értelmét vesztette, azért az a jelentése megmaradt, hogy például demokratikus rendszerekben politikusként nem tehetsz meg bármit. De ha bármit megtehetsz, előbb-utóbb mindent meg fogsz tenni. Vasárnap Orbán erre kapott felhatalmazást a rászavazóktól és a nem szavazóktól. Hamarosan látni fogjuk az első jeleit, hogy rendszerét a totálisan beteg és gonosz belarusz vagy az annál is gonoszabb, immár tömeggyilkossá is vált orosz modell irányába tervezi-e tovább fejleszteni. Számára azért pont ők lettek a követendő apafigurák, mert Európában rajta kívül csak Lukasenka és Putyin leválthatatlan. Kemény férfiak, mindhárman tudják, mi a jó a népnek.

Mostanra talán világossá vált, hogy engem nem az érdekel, hogy az ellenzéknek mit kellett volna másképp tennie, mivel a lehetetlent úgysem lehet megoldani, hanem, hogy az egyénnek mi a dolga, kötelessége, ha négyévenként kap öt percet arra, hogy bedobjon egy darab papírt egy nyíláson, rajta az ő saját jövőjére vonatkozó egyszerű kis jelzéssel. Na, ez nem sikerült Magyarországon most vasárnap sem legalább annyira, hogy az életünk itt értelmesen folytatható legyen. Máshol ezekből az X-ekből nagyszerű országok jöttek létre és maradnak fenn.

Már nem emlékszem, mikor hallottam először azt a mondatot, hogy meghalt, mert sérülései az élettel összeegyeztethetetlenek voltak. De tudom, hogy utána sokáig töprengtem ezen, úgy éreztem, hogy az élettel annyi minden összeegyeztethetetlen, de azért egyik sem vezet azonnali halálhoz. Aztán vasárnap este, amikor már biztos volt, hogy ezek ismét összeloptak, csaltak, hazudtak maguknak egy őket bármire feljogosító kétharmadot, eszembe jutott a kifejezés, némiképp kiterjesztett formában: Magyarország, a magyar nép összeegyeztethetetlen a jogrenden alapuló, szabad, nyugatos, demokratikus társadalmi létezéssel.

Mert természetesen ez a választási katasztrófa nem csak az ellenzék csődje volt, hanem az egész magyar társadalomé, különös tekintettel azokra, akik a Fideszre szavaztak, és akik nem szántak erre öt percet. Ami meg az összeegyeztethetetlenséggel járó halált illeti, ez most itt a tetszhalál, de az élettani funkciók gyengülnek, lassulnak.

(kép: 444.hu)