A hideg idő ellenére, már jóval az ételosztás kezdete előtt sokan álltak a sorban. A sajnos a már "megszokott" szomorú tekintetek, barázdált arcok, kérges kezek.

Az ételre várók között már régóta nem a hajléktalanok vannak a többségben. Mind több a kisnyugdíjas, akiknek hó végén dönteniük kell, vagy ennivalót vesznek, vagy gyógyszert. A kettőre együtt már nem futja.

Egyre többen vannak, akik közmunkából tengetik az életüket, de olyanok is vannak, akiknek egykor még biztos egzisztenciájuk volt, de később elvesztették munkájukat, tartalékaik elfogytak. Munkát pedig nem könnyű találni azoknak, akik alacsony iskolai végzettségűek.

Az ételosztás végéig mintegy 200 adag ételt osztottak ki. Voltak, akik helyben fogyasztották, sokan az otthon maradottaknak is vitték ételhordójukban az ebédet.

„Számunkra öröm és megtiszteltetés, hogy segíthetünk fele barátainkon. Tudjuk, ezzel nem szűnik meg a szegénység, a nyomor. De, ha csak egy órára is, azon vagyunk, hogy mindazok, akik a hosszú sorban állnak érezzék, nekünk ők a legfontosabbak. Számíthatnak ránk, ami tőlünk telik, megtesszük.

Az ételosztás költségeit saját magunk ’dobtuk’ össze. Ki-ki ’tehetsége’ szerint: van, aki pénzt tudott adni, van, aki a munkájával segített. Február utolsó vasárnapján, ha esik, ha fúj, várjuk ismét a rászorulókat. Tiszta szívvel, örömmel, és persze meleg étellel” – informálta lapunkat Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület elnöke.