“Kedves Művésztársaim, Pályatársak!

Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.

Hiszek szerelmemben, a Vígszínházban! Hiszek az elhivatott munkában, abban, hogy szolgálni egy évszázad hagyatékát és közben új utakat keresni olyan cél, amiért érdemes élni. Idővel megtapasztaltam azt is, hogy szerethető az is, ami nehéz. Egy érzékeny világ érzékeny történéseit igyekszem megérteni, független művészként középen állva, rendíthetetlenül, sok ezer nézőért.

Már nem vagyok fiatal – és bár tapasztalataink különbözősége nehezen engedi az érvényes igazságok kinyilatkoztatását – azt bátran kijelenthetem, hogy a Vígszínház az elmúlt tíz évben megújult. Köszönöm Nektek! Köszönöm „Drágák, Gyerekek”, ahogy szoktam mondani kollégáimnak, művészeknek, egyetemi hallgatóknak. Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan.

Kedves Közönség, Támogatóim, Rokonaim, Barátaim, Mamikám! Köszönöm!

Eszenyi Enikő”