Egy dunaújvárosi lakos tett feljelentést Bayer Zsolt ellen a dunaújvárosi ügyészségen internetes agresszió, emberölés előkészülete és garázdaság gyanúja miatt – írja az Index. Felidézik, hogy a feljelentés alapja a Magyar Nemzetben augusztus 25-én megjelent írás, amelyben Bayer fenyegető kijelentéseket tett a Krúbi művésznéven fellépő rapper (Horváth Krisztián) és édesanyja ellen.
A magánember azért fordult az ügyészséghez, miután a fideszes publicista még augusztus 25-én a Magyar Nemzetben felsorolta, hogy szerinte miket kellene lenyomni a rapper torkán: „kapanyelet, ásót, kétliteres pillepalackos félédes búfelejtőt, vagy csak egy vágóhídról elhozott lószerszámot”.
A feljelentő szerint Bayer ezzel az internetes agresszió és a garázdaság bűncselekményének elkövetése mellett emberölés előkészületére is buzdította az olvasóit.
Indoklásában arra hivatkozik, hogy Bayer írásának utolsó bekezdése „explicit” fenyegetéseket tartalmaz Krúbi ellen, amelyben „csoportosan elkövetett megölésére felszólító, azt kifejezetten kívánó” kijelentéseket tesz. A szövegben Bayer többes számban fogalmaz, ami a beadvány értelmezésében csoportos cselekmény tervezését sugallja. A feljelentő az Index szerint sürgős nyomozati cselekményeket kér az „emberölés megakadályozására”.
Hasonló feljelentés született a héten Krúbi ellen is, aki a Budapest Parkban tartott múlt pénteki koncertjén aktualizált szöveggel adta elő az "Orbán, verd ki a Ferinek" című dalát, amelyben a miniszterelnök jövőbeli felakasztását is szóba hozta.