Hahó, skacok, egy fiatal nőnek, egy köztisztviselőnek lerobbant mindkét keze, mert katonásdit játszattatok vele, ő meg nyilván féltette az állását, így elment a kötelezően elvárt önkéntes kiképzésre, ahol éles lőszert tettek a kezébe, amely addig legfeljebb okmánybélyegzőt forgatott.

A gránát nem „úszni tudó, őőőő, jármű", Szalay-Bobrovniczky úr, hanem halálos fegyver, amely ha az ember kezében felrobban, az tudja olyan, mint egy nagy petárda: leviszi a kezed, esetleg az arcodat is. Ezért nem játszanak vele civilek, tetszik tudni. Naszóval hol van az a lemondás és bocsánatkérés, Szalay-Bobrovniczky úr?

Segítek, mert eddig csak az áldozathibáztatás ment, hogy dehátönkéntmentoda (#minekmentoda). A szavak, amelyeket maga most keres:

"Bocsánatot kérek, hogy ekkora megalomán gyökerek voltunk, hogy a katonásdit (kivéve a pocakos katonákat) kedvelő zsebdiktátor kedvéért köztisztviselőket túráztattunk harctéri gyakorlaton, az áldozatot (áldozatokat, hiszen a gyakorlatvezető katona is megsérült), mindenben támogatjuk, életjáradékát haladéktalanul megállapítjuk, magam pedig a mai nappal lemondok a miniszteri tárca vezetéséről."

Miniszterelnök úr, a nép kedves vezetője, Orbán Viktor, nem kéne lemondatni egy-két (pl. esetleg a köztisztviselőket katonásdira engedő Pintér úr felelőssége is felmerülhet) miniszterecskét? (Nem bánom, velük tarthat.)

Jó reggelt kívánok.