Ezúttal ezt: – A szóban forgó ellenzékieknek azért nincs joguk kritizálni a mi szóbanforgó lépésünket, mert az övék egy baloldali szerveződés, és bezzeg 2009-ben nem kiabáltak, amikor Bajnai „elvette” az emberektől a 13-dik havi nyugdíjat.

Arról, hogy az illető konkrétan milyen kifogást is említett, amikor megkritizálta a lépésüket, és hogy szerintük ez a kritika mitől téves, indokolatlan vagy túlzó, egy árva szót nem mondott.

Ha létezik valami, ami a számukra érdektelen, az az, hogy hol látják mások az ő intézkedéseik esetleges gyenge pontjait, és viszont: hogy ők maguk is miben látják a kritikusaik érveinek gyengeségét. Ezen keresztül meg még az is érdektelen: mi látszik meg a nyilvánosságban arról, ahogy ők megvédik, amit tettek, vagy ha ez nem lehetséges, hogyan tudják korrigálni a döntéseiket. Vagyis, hogy miként érvelnek a vitahelyzetekben.

Nem ezek az érdekesek, hanem hogy ők legyenek azok, akik mindenkit azonnal és fellebbezhetetlenül besorolnak egy, kizárólag a politikai térben értelmezhető dobozba, tökéletesen elfedve ezzel, hogy eközben egy szakmai-társadalmi kérdésről, egy probléma megoldásának módjáról lenne itt szó.

Vagyis itt egyetlen dimenzió létezik: a hatalmi dimenzió. Itt most ők uralkodnak, mert ők vannak hatalmon, és ezen a ponton a viták nemhogy véget érnek, de eleve létre sem jönnek.

És akkor csodálkozunk, hogy amikor valaki beírja egy fideszesnek: „A kereszt azért nem illik a Szabadság-szoborhoz, mert az nem egy egyházi, hanem egy katonai akciónak állít emléket”, akkor erre szintén azt a választ kapja: „Na, megszólalt egy régi komcsi!! Bezzeg az előző rendszerben nem szóltál be az elvtársaknak!”

Az semmi, de ha még tovább is érvelni merészel valaki, még ilyeneket is írnak, hogy „de sz@r lehet neked mindig a vesztes oldalon lenni!” Értsd: aki nem velük ill. a hatalmon lévőkkel ért egyet, pl. a kereszt kérdésében, az nyilvánvalóan teljes egészében vesztes, amiképp viszont ők, maguk, szintén nyilvánvalóan eleve és teljes egészükben nyertesek. Hiszen szintén ott állnak, ahol a pártjuk – konkrétan benne a hatalomban.

Itt tehát most nem pusztán egy (+egy) párt, hanem kb. másfél millió, civil állampolgár is vastagon hatalmon van, és konkrétan felettünk, ugyancsak többmilliónyi civilek fölött. Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy amikor pl. a Fidesz egyszer már (2002-ben) elveszítette a választást, vajon ettől ő is, ugyanígy, teljes egészében vesztesnek érezte-e magát, de eddig még erre soha, egyetlen egy választ nem kaptam.

A magam, szinte már szőkenős, örökös jóhiszeműségével ilyenkor azt képzelem: azért nem válaszolnak, mert rájöttek, hogy ebből már nem tudnak jól kijönni, és valamicske kis bogarat mégis csak sikerült a fülükbe tennem. De csak addig, amíg aztán egyszer el nem hibázom, és ugyanezt kérdezem, csak most a jövőbéli szavazás dátumával – tehát hogy „amikor majd 2026-ban a Fidesz elveszíti a választást, akkor vajon…”.

Erre természetesen azonnal lecsapnak, azzal, hogy „ne légy nevetséges, a Fidesz soha nem fog megbukni, mégis hogy képzeled?!” Amire persze tudnék úgy válaszolni, hogy „na csak várd ki a végét!”, de nem teszem: szintén a csöndemmel tüntetek.

Hadd képzelje ő is, hogy azért hallgatok, mert valami kis bogarat ő is bele tudott tenni az én fülembe. És amikor majd kiderül, hogy melyikünké is bizonyult életképesnek, addigra legalább annyi közösség mégis csak keletkezett köztünk, hogy fülbebogár ügyében egyformát gondoltunk egymásról.

Addig pedig mindkettőnknek marad a „várjuk ki a végét” állapota.