„Úgy lépdelt felfele a lépcsőn, mint egy herceg. Csak a legfinomabb ruhákat hordta, kezei ápoltak voltak, talán minden nap manikűröztetett. Makulátlan volt a megjelenése.

Reggelente ritkán látták őt – Goebbels a rezidenciáján át jutott be az Unter den Lindenen álló elegáns irodájába -, Pomsel és a náci politikus öt másik titkárnője általában csak a nap végén találkozott vele, akkor tehették fel kérdéseiket vagy adták át az üzeneteket.

Néha meglátogatták a gyerekei, velük volt a család kutyája is. Nagyon jól neveltek voltak, térdet hajtottak, kezet fogtak velünk” - Brünhilde Pomsel elismeri, hogy a náci propagandagépezet szívében dolgozott. Feladatai közé tartozott az elesett katonák számának lefelé, a szovjet katonák által megerőszakolt német nők számának pedig a felfelé kozmetikázása -, munkájára a mai napig mégis átlagosként tekint. „Igazából nem csináltam mást, mint gépeltem Goebbels irodájában.”

A hozzá hasonlóan az életük vége felé járó emberek gyakran tanúsítanak megbánást – jegyezte meg az újság, Joseph Goebbels egykori titkárnője viszont hangsúlyozta, hogy nem a lelkiismeretét akarta tisztára mosni az interjúval. Megkönnyebbüléssel tölti el, hogy napjai meg vannak számlálva.

„Abban a kis időben, ami még hátravan nekem, és remélem, hogy ez inkább hónapokban, semmint években mérhető, abba a reménybe kapaszkodom, hogy a világ nem áll újra a feje tetejére, ahogy akkoriban történt, noha vannak ijesztő fejlemények, nemde? Örülök, hogy soha nem született gyerekem, így aggódnom se kell.

Akik manapság azt mondják, szembeszegültek volna a nácikkal, úgy vélem, komolyan is mondják, de higgyenek nekem, a legtöbbjük nem tette volna. A náci párt felemelkedése után az egész ország olyan volt, mintha elbűvölték volna” – fogalmazott Brünhilde Pomsel, aki mesélt arról is, hogy rábízták az árulás vádjával kivégzett müncheni diák, Sophie Scholl aktáját.

„Goebbels egyik különleges tanácsadója azt mondta nekem, tegyem be a széfbe, ne nézzek bele. Nem is tettem. Büszke voltam magamra, hogy bízott bennem, és arra, hogy a törekvésem e bizalom meghálálására erősebb volt a kíváncsiságomnál.”

Brünhilde Pomsel 31 évesen kezdett a német rádiónál dolgozni. Az állást csak az után kaphatta meg, hogy tagja lett a náci pártnak. 1942-ben ajánlották be a propagandaminisztériumba: „Csak egy fertőző betegség tarthatott volna vissza. Le voltam nyűgözve, ez volt a jutalmam, amiért én lettem a leggyorsabb gépírónő a rádiónál.”

Juttatásai és 275 márkás alapfizetése révén kisebb vagyont keresett havonta.

Mesélt zsidó barátnőjéről, Eva Löwenthalról, akinek Adolf Hitler hatalomra jutása után nehezebbé vált az élete. Megdöbbentette egy népszerű zsidó rádióbemondó letartóztatása is, akit koncentrációs táborba küldtek büntetésül azért, mert homoszexuális. Mindezek ellenére Pomsel jórészt továbbra is burokban élte az életét, és nem volt tudatában a náci rezsim okozta pusztításnak.

„Semmiről sem tudtunk, mindent titokban tartottak”.

(Az interjúról bővebben a librarius.hu oldalán olvashatnak)