Ugyanis mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy mi történt 2006-ban, miután elhangzott, és nyilvánosságra került az ominózus öszödi beszéd. Ahogy azzal is, hogy milyen következményekkel járt mindez a 2010-es országgyűlési választáson. Unalomig ismert, és szajkózott. Ezért erről ennyit.

Ami viszont megkerülhetetlen, az a 2010 után következő periódus, amely eddig tartott, nevezetesen április 3-a vasárnap estig. Addig a napig, amelyen a Fidesz negyedszer is kétharmados többséget szerzett a választáson. Amikor is a közös listával, közös jelöltekkel, és közös miniszterelnök-jelölttel induló 6 ellenzéki párt az újkori magyar politikatörténet legkatasztrofálisabb vereségét szenvedte el. Ugyanis a 2018-as választás óta a 6 ellenzéki pártot a 2022-es választás napjára összesen 850 ezer szavazó hagyta faképnél. Mindebben Gyurcsány úr személyes felelőssége egyértelmű, és tagadhatatlan.

A csúfosan elbukott összefogás Gyurcsány úr, és a többi pártvezér súlyos, és végzetes félreértésén alapult. Nevezetesen, hogy a 6 párt 2018-as szavazói automatikusan, és engedelmesen levoksolnak majd 2022-ben a közös listára, és a közös jelöltekre. Fatális tévedés volt, és kapitális melléfogás. Napnál világosabban kiderült, hogy nem lehet lenézni, és semmibe venni az ellenzéki polgárokat. Hiszen léteznek még elvhű emberek, baloldalon, középen, és jobboldalon egyaránt. Olyanok, akik soha nem szavaznának át egy szocialistára, egy liberálisra, egy zöldre, egy jobboldalira, és így tovább. Nem lehetséges büntetlenül összemosni a politikai ideológiákat. Minderről eléggé markáns ítéletet mondott 850 ezer ellenzéki polgár, aki nem szavazott a közös listára, és a közös jelöltekre.

Olyan nincs sehol a világon, hogy egy 11 éve hivatalban lévő pártelnök háromszoros választási vereség, és háromszoros kormánypárti kétharmados győzelem után a posztján marad. Mert vagy önként lemond, vagy a saját pártja meneszti rögvest. Azonban Magyarországon nem dívik a politikusok körében a felelősség elismerése, és a szükséges konzekvenciák levonása. Ebben az országban soha egyetlen politikus sem vállalja a személyes felelősséget semmiért. Mindig más a hibás. A szövetségesek. Az ellenfelek. Az istenadta nép. Vagy a körülmények. Esetleg az időjárás.

Gyurcsány úr nem érzi, hogy ennek itt, és most vége. Ahogy a többi ellenzéki pártvezér sem. Úgy tesznek, mintha semmi különös nem történt volna. Negyedik kétharmad? Mínusz 850 ezer szavazó? Ugyan már. Több is veszett Mohácsnál. Részükről minden megy tovább a szokott kerékvágásban. Beülnek a bohócparlamentbe. Leteszik az ünnepélyes esküt Orbán úr alaptörvényére. Azután pedig újabb 4 évig eljátsszák a pártállami rendszer kirakatellenzékét. Pedig már nem tényezők. Politikai élőhalottak. Járnak, kelnek, de minek?

Közben 12 éve diktatúráról, tisztességtelen választási rendszerről, kormányzati médiatúlsúlyról, és választási csalásról beszélnek. Viszont ennek ellenére rendre elindulnak az általuk antidemokratikusnak, és egyenlőtlennek tartott választásokon. 2014-ben, 2018-ban, és 2022-ben is erősen fogadkoztak, hogy most aztán már istenigazából megbuktatják a rendszert. Győzni egy csaláson, tisztességtelenségen, és egyenlőtlenségen alapuló választási rendszerben?!? Hogy ez önmagában egy bődületesen nagy ellentmondás? Őket aztán egy pillanatig sem érdekli. Csak meglegyen a frakció, a mandátum, és az állami támogatás.

Magyarországnak új ellenzék kell. Nekünk, szavazóknak is.