|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
Feltöltött egy videót Hadházy Ákos a hatvanpusztai birtokról, amelyen az látható, ahogyan – állítása szerint – könnyedén besétált a területre, mert „tárva-nyitva volt a hátsó nagykapu”, és senki sem akadályozta meg ebben.
A felvételen egy gondozott, fákkal és virágokkal díszített kert, medencék, és egy hatalmas épület látható. Megjelenik egy impozáns, 193 m²-es ebédlő is, amelyekről Hadházy osztott már meg képeket. Látható néhány mezőgazdasági eszköz is: egy kis traktor, egy mini eke és fűnyíróadapterek.
A politikus kihangsúlyozta, hogy „a két műemlék juhakol már nem nevezhető műemléki állapotúnak”, és az általa megszerzett tervrajzok megfelelnek a látottaknak. A Telexnek nyilatkozva kijelentette, hogy bár néhány gazdasági jellegű eszköz felfedezhető, ezek csupán a park gondozásához szükségesek. Szerinte a kis eke jelképes, mintha azt mondaná: „ne kelljen ásnia a miniszterelnöknek, mikor a kertjét építi”.
Úgy gondolja, hogy a magánlaksértés vádja már csak azért sem állhat meg, hiszen a miniszterelnök többször is kijelentette, hogy Hatvanpuszta nem „magánlak”. „Egy mezőgazdasági üzembe pedig bárki bemehet, ha valaki keresi a tulajdonost, bemegy, megkérdezi, hogy ott van-e, és ha nincs, akkor kijön” – tette még hozzá.
„Mi látható a felvételen? Nagyjából az, ami a drónvideókon, a légifelvételeken és a létrákról: műemlék nuku, mezőgazdasági üzem nuku, mérhetetlen luxus viszont dögivel. Az objektum teljesen készen van, de a két nagyobb épület még nincs bebútorozva (ott dolgozók szerint azért már érkeznek a holmik).
Ami nem látható: az Orbánék által már lakott tisztilak és a könyvtár beltere (azonban egy vicces bizonyítékot láttam, hogy már nagyon is használják a kecót. Ez egy apró részlet a filmen, erről majd külön posztolok). Talán érthető, hogy siettem, és ahogy a kertészek felszólítottak a távozásra, távoztam (a videó azért is készült, hogy bizonyíthassam, semmilyen erőszakos behatolásról, magánlaksértésről nem volt szó – mondjuk utóbbi nem is jöhetett volna szóba, ugye, egy félkész üzem esetén. Valójában birtokháborítást sem követtem el, de ha igen, Orbánék az alcsúti jegyzőhöz fordulhatnak birtokvédelemért, egy éven belül). Így ne várjanak dokumentumfilm-minőséget.
Azért néhány dologra felhívnám a figyelmet: a bejárat melletti fedett “szérű” nem utal nagy gazdálkodásra: kis kerti traktort, egy mini ekét (ne kelljen már ásnia miniszterelnök úrnak, ugye), fűnyíró adaptereket láttam ott.
Jártam a fűtőszálas méregdrága kockaköveken (lerakással együtt kb. 50 ezer/négyzetméter), az utat ízléses világító fabóják szegélyezik – gondolom, hogy a hazatérő tehéncsorda megtalálja az istállót. Én mondjuk nem találtam, de egyrészt nem vagyok tehén, másrészt nincsenek istállók, mert azt lebontották, ugye” – írta posztjában a képviselő. |
|
|
|
|
|

