![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Kedden újra többezres tüntetés kerekedett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívásából. Hadházy a gyülekezési törvény szigorítása kapcsán szervezett ismét demonstrációt a fővárosi hidak blokkolására. A demonstráció az Erzsébet hídon kezdődött, ahol a felszólalók a gyülekezési jog korlátozását és a Pride betiltását lehetővé tevő törvénymódosítást bírálták.
Hadházy Ákos beszéde során hangsúlyozta, hogy a kormány hiába próbálja tiltásokkal és megfélemlítéssel elhallgattatni az ellenzéket, a tüntetők nem fognak visszavonulni. „Nem hagyjuk abba! Nem hagyjuk abba!” – skandálta többször is, a tömeget is erre buzdítva.
“A tegnapi nap nem azért fáj nagyon a hatalomnak, mert négy hidat is lezártak a tüntetők több-kevesebb időre. Hanem mert az Erzsébet hidat több, mint tízezer békés, de nagyon határozott és nagyon elszánt honfitársunk zárta le!
Orbán persze reménykedik, hogy az történik majd, mint eddig mindig: majd abbahagyják. De tegnap nagyon sok és sokféle magyar emberrel beszélgettem a hídon és mindannyian azt ígérték, hogy folytatják. Egyre többen értik meg, hogy egyszerűen nincs hova hátrálnunk. És azt, hogy a megroggyant hatalom nem áll meg magától a diktatúra felé vezető úton, hacsak végre nem állítjuk meg őket. A mostani feladat egyértelmű és egyszerű: ha ez nem volt elég Orbánnak (gondolom, nem volt), akkor JÖVŐ KEDDEN LEGYÜNK MÉG TÖBBEN !
Autós honfitársainknak pedig üzenjük: őértük is tesszük, mégha a propaganda által megtévesztett polgártársaink nem is értik. Az ellenzékieknek viszont azt üzenem: legközelebb jöjjenek el ők is. Minél hamarabb érjük el a kritikus tömeggel a célunkat, annál hamarabb végzünk” – írta szerdán közösségi oldalán Hadházy.
(kép: Hidvégi B. Attila) |
|
|
|