A Hvg beszámolója szerint a kormányközeli Pesti Srácok riportere a pénteki sajtótájékoztatón Szabó Zsolt dunaújvárosi képviselőt kérdezte, aki hosszas vitába bonyolódott az újságíróval. A jelenetet a vörös, vasmunkásos pólóban megjelenő Komjáthi egy darabig hallgatta, majd nem bírta tovább türtőztetni magát, és a kamera elé lépve kezdte kiosztani a Szabót faggató riportert:

„Először háromig számoltam, mielőtt megszólaltam... Hogy a kurva életbe van az, hogy az nem érdekli önöket, hogy a magyar munkavállalókkal mi van? Magasról tesznek rá, hogy mongolokat, ukránokat foglalkoztatnak” – kezdte Komjáthi, miközben a mögöttük levő Hankook-gyárra mutatott. Majd hozzátette: "én egy türelmes ember vagyok, de nálam is kinyílik a bicska a zsebemben". Mondandóját azzal zárta: ha nem hölgyről lenne szó, lehet, hogy nagyon durvákat mondana.

Komjáthi Imre olyan hangot ütött meg, amit újságírókkal szemben nem illik, ugyanakkor „kollégáink” védelmében nem szólhatunk egy szót sem, hiszen nem a kollégáink.

Ezt azért jelenthetem ki ilyen biztonsággal, mert egykori kiváló tanárom, amikor „újságíró kollégákról” beszéltem neki, megkérdezte: „és maga ezeket kollégáinak tekinti?”.

Akkor jutott eszembe az anekdota Csortos Gyuláról és Karády Katalinról. A történetben Karády Csortoshoz fordul:

„Kolléga úr, meghív egy italra? Kolléga? – érkezik a válasz. – Hisz’ maga nem színész, én meg nem vagyok kurva...”

Szóval nem felvéve a húdeodavagyokasajtószabadságért-köntöst, amikor nem a sajtó-, hanem a propagandaszabadság a kérdés, már csak azzal kellett megbirkóznom, hogy az MSZP-alelnök szavai tűrik-e a nyomdafestéket.

A nyomdafesték pedig érdekes holmi: mindent eltűr, ha az nem öncélú, és a megfelelő helyen hangzik el. Meggyőződésem, hogy most ezek a szavak ott voltak.

(forrás: szabadhir.hu)