A királyi család birtokában megmaradó erdőséget azonban a nagy gazdasági világválság után a tulajdonosok engedélyével elkezdték – más kertvárosok mintájára - felparcellázni. Ekkoriban, az úgynevezett erdőváros program keretében sok ilyen parcellázással kialakított kertes település jött létre az akkori főváros környékén, ezekből egyesek azóta már a közigazgatási határain belülre kerültek. 

 

 

Az eredeti elképzelések szerint igen szellősen, főleg csak üdülésre, nyári kinntartózkodásra szánt épületek együttesére gondoltak, amelyeket nagyobb telkeken, az eredeti erdőhangulat megtartásával építettek volna fel. Az eredeti tulajdonosok (a királyi család még élő tagjai) és az általuk megbízott parcellázási társaság azonban a telekárak minél nagyobb összegű eladásában voltak érdekeltek. Viszont magasabb árban csak olyanok vásároltak, akik állandó letelepedésre rendezkedtek volna be.

 

 

 

Az 1930-as évek közepén még 700 holdas nyárfás ligetek, fehér törzsű nyíresek, feketefenyők és apró tisztások váltakoztak errefelé, amely egészen a Soroksári Duna-ágig terjedt. Ebbe az idilli környezetbe hasított bele az előbb említett parcellázás, amelyet a Magyar-Hollandi Bank Rt. segített egy ügyes húzással megoldani. A hasonló nevű Magyar-Hollandi Biztosítási Részvénytársasággal életbiztosítást kötőknek első hallásra igen kedvező feltételeket kínáltak fel. 

 

Szükség is volt erre, mert még alig volt túl Magyarország a gazdasági világválságon, amelyben sokak pénze odaveszett, de még akik ki is menekítettek valamennyit megtakarításaikból vagy pénzvagyonukból, azok se bíztak a bankokban. Így előállt a Magyar-Hollandi Bank azzal, hogy a társintézménynél életbiztosítást kötő 20 és 50 év közötti férfiak igen jelentős részletfizetési és birtokbavételi kedvezményt kaphattak.  Például már heti 3 pengős törlesztő-részlettel hozzá lehetett jutni egy-egy kisebb telekhez, amelyen nem sokkal később elkezdhetett építkezni is az a tulajdonos, akinek volt hozzá anyagi ereje. 

 

Éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1935 tavaszán már megkezdődött a nagyszabású építkezés, amelynek első jelentős momentuma volt az erdőt kettévágó Szent István út kiépítése.

 

 

 

Eleinte még a nagyobb telkeken a helyben kivágott fákat beépítették a házakba. Azt a rendelkezést is betartották, hogy csak annyi fát szabad kivágni, amennyi éppen szükséges a házhelyek kialakításához. Később azonban a telkek osztódtak és mind sűrűbbé vált a beépítettség foka.

 

 

 

Feltétlenül meg kell említeni, hogy az eredeti birtokrészek kijelölésénél figyelemmel voltak a buckás részekre is, ezért itt úgy alakították ki a telkeket, hogy mindegyiken legyen egy akkora sík terület, amelyen elfér egy ház. A 150–400 négyszögöles birtokok így eléggé kanyargós utcarendszert kényszerítettek ki, ami napjainkig megvan. Egyedül a mai Tamariska-domb (akkor még nem így nevezték) menekült meg a beépítéstől, ezt Csepel község pihenő-területének kívánták megtartani. 

 

Az eredeti betelepülők még láthatták a szánkópálya és a Királyerdő csárda építését és még ha nem is eredeti pompájában, de magát a Királyerdőt is. Ma már csak a XXI. kerületben egy városrész neve a Királyerdő és mellette a Hollandi-telep emlékeztet az egykori parcelláztató szervezetre.

 

Képek a szerző magángyűjteményéből

Kertész Z István