Több olvasói levelet is kaptunk betegektől, akik arról panaszkodnak, képtelenség időben eljutni, bejutni az orvosokhoz. Legtöbbször már nem a betegek hanyag hozzáállása, hanem az egészségügy színvonalának rohamos hanyatlása szab gátat a gyógyulásuknak.
Az Alföldön élő egyik beteg a nyári szabadságolások miatt ragadott tollat.
„Nem azzal van gondom, hogy szabadságra megy az orvos, hiszen az, minden dolgozónak jár. Sőt, az orvosoknak elég megfeszített tempóban kell dolgozni, ezért szükségük is van egy kicsit hosszabb pihenésre az egész éves hajrá után. A betegirányítóban viszont egész nyáron azzal hülyítettek, hogy nincs orvos. Hol szabadságon volt, hol lebetegedett, hol újra szabadságra ment. Közben azzal hitegettek 1-2 hónap után, hogy a jövő héten már biztosan lesz rendelés. Végre 3 hónap után sikerült bejutnom a szakrendelésre, ahová beutaló sem kellett, hogy a hasi sérvkötőt receptre felírják. Ahová beutalóval lehetne időpontot kérni, ott sem jártam sikerrel. Júniusban megmondták, hogy szeptember közepéig tart a nagy szabadságolási időszak, és csak ezt követően érdeklődjek, mert ki sem adnak időpontot sem. Mire bejutnék egy szakrendelésre, akkor meg az év végi ünnepek miatt lesz leállítva már minden. Az is lehet, hogy elfogyott már az egész éves pénzügyi keret az első félévben?
A járó-beteg szakrendeléseken mindennapos gyakorlat a 3-6 havi várakozás egy szakorvoshoz történő bebocsájtásig. Érsebészeti szakrendelésre, volt már rá példa, hogy 7- 8 hónapot kellett várnom. Azonban, ha még további diagnosztikai vizsgálatokra van szükség, az újabb fél év várakozást jelenthet. Így leghamarabb, kb.1 év múlva már meg is tudhatom, hogy mi a bajom. Újabb vizsgálatokra, vagy további kezelésekre még újabb hónapokat várhatok. Talán 1-2 év alatt meg is kaphatom az ellátást, ha szerencsés vagyok, és addig kibírom. Viszont, ha komoly a baj, akkor már lehet, hogy késő. Akit műteni kell, az meg állhat sorba újra a maratoni várólistáknál, így, hosszú évek telnek el, mire műtőasztalra kerülhetne. Az idő az egyik legfontosabb tényező, a sikeres gyógyulásnak az egyik fő szempontja. Azonban, ha éveket kell várnia a betegnek a diagnózisra, ha nincs szerencséje, akkor a boncasztalra már rövid várakozás után felkerülhet, ha az ellátatlanságba hal bele. Szomorú, hogy az örök várakozásba halunk bele akkor is, ha megmenthetők lennénk”– írta az elkeseredett levélíró.
A többi panaszos levélíró közül sokan emlegették, hogy hálapénz nélkül ma már nincs orvoslás. Sok beteg arra kényszerül, hogy a magánrendeléseket keresse fel, ha tényleg meg akar gyógyulni. Nem ritka, hogy a gyógyulás érdekében nagy távolságra kell utazniuk a gyógyulni vágyó betegeknek. A napokban felröppent hírekben olvashattuk arról is, ha nem a körzetes kórházban szeretnénk kezeltetni magunkat, akár 100 ezer forintot is elkérhetnek tőlünk a területileg nem illetékes kórházban. Főleg idősebb életkorban alakulnak ki a súlyosabb betegségek, így leginkább az 50 év felettiek problémája ez, akik közül sokan minimálbéresek, vagy részidős foglalkoztatottak, vagy közmunkások. A munkanélküliek vagy a megrokkantak pedig arra panaszkodnak, hogy a segélyes jövedelmeikkel ezt a helyzetet képtelenek kezelni. Nem tudják megfizetni ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat, erre nem lehet felkészülni, mert nincs miből.
Hazánkban, hogy mennyire elromlott az egészségügyi ellátás színvonala, azt naponta megtapasztalhatják a betegek. Akkor már tényleg nagy lehet a baj, ha még az orvosok is erről panaszkodnak. Az illetékes döntéshozók viszont, még most sem figyelnek fel erre.
Egy doktornő vallomása:
"Biztosan nagyon sokat dolgoznak és fáradtak az orvosok. Tudom, hogy nem megfelelő a finanszírozás, de aki ezt a hivatást választja és vállalja, annak mindig, minden körülmények között az esküjének megfelelően kell dolgoznia".- nyilatkozta az a csalódott doktornő, aki a férjét vitte a sürgősségire, de 4 órát várakoztatták őket is, hiába reklamáltak többször is, a hosszú várakozási idő miatt.
