Vagy úgy tetszik, hogy vagyunk. És látjuk a tegnap melldöngető talpnyalóit, hol ezen, hol azon az oldalon. Be' szép az aktuál. Politika. Druzsba. Elhamvadt a trafik- és a földmutyi, a lámpák is kialusznak hamar, s a sok szemét, mint a kidobott pelenka a szemünk előtt virít.

Kecske se rág kórót a gangon, a postás sem csenget kétszer, de ha infarktussal fekszel, a kórházi vakolat rád hullhat ezerszer. Jól vagyunk, hát hogyne lennénk.

Felvet minket a sok-sok megtakarítás, a siker, a mámor. Várkert bazár, kies Liget, meg a többi. Nekik a Riviéra Balaton, naná majd a migránsoké. Ki pedig helikopteren száll fölébe, meg magánrepülőgépeken, annak tejel a vidék. Köznek, prolinak, nyuggernek, coki.

Az értelmiség kinek mit jelent. Ahogy a Tompi meg az Ötöske mondaná: Ki a faszok ezek? Köpd a szotyid te is, ne tétovázz. Légy, mint a követőd, mintakövető. Hosszú az út az éjszakában, jól tudom. Csak a pusztulás gyors. Az "álamfő gojóstolának" szelleme köztünk kísért.

Mimagyarok mind ugyanolyanok és mind különbözőek vagyunk. Ellenségképekkel fekszünk és kelünk. Rázzuk az öklünket, mert. Azért. És juszt is jobban tudjuk, mint a másik. Ha nem is, akkor is. A hangerő az ám a valami. Hát hallgass, vagy kiabálj. Gondolj, a boldog békeidőkre, amikor még hittük, megússzuk a könnyített Himnusszal, meg a barackfás nótácskával...

Istenem mennyit nevettünk a sok badarságon. De ma már csak a bolond nevet. Én meg egyszerűen táncolok...

Kaczvinszky Barbara