Egy budai hídfőnél, az ott található több évszázados, ápolásban kikezdhetetlen hírnevet szerzett, nem állami és nem magán fenntartású intézményben feküdt ápoltként egy idős hölgy. Az édesanya, nagymama, dédmama 86 éves és járásában korlátozott volt. Ennek elég súlyos oka egy előrehaladott izomsorvadás.

Zavart s vizeletszagú lett

Elméje azonban éles és tiszta, nem úgy, mint az osztály orvosáé, aki még a látott és hallott dolgokat sem tudta vagy akarta értelmezni – sem így, sem úgy. Belökték a mamát az ágyba egy nyolcágyas szobában, rányitották az ablakot, függöny nem volt, s tán épp ezért, jól bedrogozták, annak ellenére, hogy legkisebb gyermeke este 8-ig őrizte, és bizony senki nem ment oda hozzá semmilyen ápolási szándékkal ez idő alatt. Ez kb. 10 órányi időtartamot jelent. Semmi meglepő nem volt tehát abban, bár mégis sokkolóan hatott, hogy reggel zavart, befolyásolt, jellegzetes vegyi szagot árasztó volt a mama, akit ½ 10-kor még nem láttak el. Vizeletének szagemléke és az azt elemző dokumentumok őrzik a tapasztalatot, nem vesztek el. Durva szert kapott, szerencsére keveset. Nem egészen 24 óra után tehát a reggeli látogató által megmosdatva, összecsomagolva, taxira várt. Hazatért.

Három-négy nap alatt sikerült kialudnia magát, a drog kiürült a szervezetéből, de a gonoszsággal való közvetlen találkozás komoly nyomokat, mondhatni sebeket hagyott hátra.

Ez a történet, a fenti helyzeten túlmenően, a becsületsértésen és rágalmazáson, a több tízezer forint értékű gyógyszer intézmény általi eltulajdonításán (a könnyebb érthetőség kedvéért: ellopásán), a hazugságok felfeslő teljes rendszerén, vagyis az embertelenségeken és a jogsértéseken keresztül, megmutatta az intézményi inkompetencia, illetve még ennél is tovább menve, talán az intézmény valaminek való megfelelésének a tényét vagy szándékát. Létezhet olyan, egészségügyi ápolási intézményben adoptált elvárás, amely orvosi esküvel szemben az élet helyett a halált szolgálná?  Ha igen, honnan ez az elvárás?

Méregdrága közömbösség

Aztán következett egy szintén nem állami és nem magán fenntartású intézmény, ahová nagy szerencsével - gondoltuk mi - és közbenjárást követően, helyet kapott a mama, mint bentlakó gondozott. Majd másfélszázezer Ft havi gondozási díj, (plusz, gyógyszer, plusz pelenka)… szerepelt a szerződésben. Nem tartottuk olcsónak, különösen azért, amit kapott… Kapott étkezést, ha nem felejtették el, hiszen nem tudott kijárni az ebédlőbe. Ugyan emésztési okokból diétás étrendet kértünk, de azt nem kapott, csak ha nyomatékkal kijárta a látogató. Az ágy folyamatosan fekáliaszagú volt, amely itthoni ellátás esetén fel sem merülhet, mert megfelelő ágyneműcserével ez nem fordulhat elő. Az, hogy este kitolták a mosdóba, ahol az éjszakás találta meg, mintegy véletlenül, szintén nem igényel magyarázatot. A szobában pedig hemzsegtek a csótányok.

És a legnagyobb baj: az izomsorvadásra szakorvosa által rendelt 6 db alap gyógyszeréből  valami okból csak 5-öt adtak be neki naponta. (Ez bizonyíthatóan kiderült, a többit bízzuk a képzeletre.) Kérdésre válaszolva a nővér azt állította, hogy a háziorvos rendelkezett így, ami lehetetlen, mert a benyújtott szakorvosi vélemények a maximálisan minimum 6 db-ról szóltak, amit háziorvos nem írhat felül. Miután ezt tudtára adtam, állította, hogy szakorvos látta a gondozottat, és ő rendelkezett így. Azonnali ellenőrzést kértem a mamától. Válasz: sem házi-, sem szakorvos nem látta. A nővér elismerte, hogy valóban nem. Tehát a gyógyszerelésért kizárólag felelőssé a főnővér tehető. Szaktudás hiánya? Vagy ő is csak végrehajtó? Megjegyzés/szakember véleménye: a Mestinon-hiány, elégtelen gyógyszerelés, fulladásos halált okozhat pár napon belül.

Visszakapott méltóság

Kinek és miért volt ennyire útjában a folyamatosan imádkozó csendes és derült öregasszony, hogy ennyire el akarták takarítani ezen a szent helyen, ahol egy kegytemplom közelsége, a meghirdetett 24 órás felügyelet ígéretével, a napi misék elérhetőségének csáberejével bentlakásossá, és rövid időn belül demenssé tett gondozottak között ennyire egyértelműen az életére törtek?

A karitatív (az intézmény nevében szerepel a szó magyar megfelelője) céggel, az egyik nagy magyarországi történelmi egyház szervezetével folytatott kommunikáció az előkészületi szakaszban kielégítő, a záró szakaszban nagy jóindulattal legfeljebb szerénynek nevezhető. Instrukciókat nem vagy alig, egyeztetésre lehetőséget szinte kivétel nélkül nem kaptunk.

Nézzük, mit is tettek 8 nap alatt ebben a méregdrága karitatív intézményben a mamával: mozgása a 3. naptól kezdődően rendkívül bizonytalanná vált (járás és kézmanipuláció egyaránt), ereje messze elmaradt a beadáskoritól. Beszéde akadozott, önkifejezése korlátozott, levegővétele aggasztóan szaggatottá vált. A Mestinon dózisának csökkentése megrendítette, de nem törte meg.

Ezúton üzenem mindannak, akit érint, vagy aki aggódik az ügy miatt ilyen vagy olyan előjellel: mama jól van, visszajött a szó több mint egy értelmében. Gondozzuk, szeretjük, emberi méltóságát visszaadtuk, elismerjük és tiszteletben tartjuk. Amíg él és a Jóisten is így rendeli, így is marad. Jól gondolják meg, mielőtt idős szeretettjüket valamely végtelenül karitatív szervezet karjába lökik!

S azt már nem is feltételezem, hogy a mama a kitüntetett első az ilyen történéssorban. Voltak, vannak és sajnos még lesznek is ilyen esetek. Vigyázzanak a mamá/k/ra és papá/k/ra!

Cziráki K. E. Mária / képünk illusztráció