Ott álltam a mezőn, magabiztosan, kezemben egy napraforgónak hitt növénnyel, amikor rám szólt a kísérőm, egy gazda, egy földműves, egy jó szándékú, de kissé túl hangos ember: „Péter, az nem napraforgó. Az gaz!”  Elmagyarázta, kifejtette, megmutatta....  Szembesített.... Élőben...

GAZ. Egy szó, ami úgy vágott keresztül a levegőn, mint a kasza az önbecsülésemen. Nem tagadom: meglepett a kiigazítás. Engem, aki évekig kertésznek készült. Engem, aki név szerint ismeri az összes kultúrnövény latin nevét....

Szóval gaz.... Nem szóltam, nem reagáltam, de belül üvöltöttem. Ordított bennem minden, amit tudok. A gyerekkori tankönyvek, a növényhatározók, a latin nevek, és a tudás, amit mások csak enciklopédiákból ismernek... Erre ott volt ez a gazda, saras cipőben, szakadt ruhában és kijelentette, hogy az, amit a kezemben tartok, gaz. Elfogadhatatlan....

Nietzsche egykor azt írta: „A tévedés feltétele az, hogy valakinek ne legyen elég önbizalma.” És tessék, ott álltam magabiztosan a szántás közepén - mégis ki lettem oktatva.

Felháborító, de nem vitatkoztam, mert a tigris nem kapkod legyek után... A gazda gazt látott, én potenciált. Ez a különbség közöttünk....

(forrás: manöken istenkirály paródiaoldal; kép: AI)