|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
A Tisza Párt elnöke hozzátette, Orbán Viktor ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit, és nem is akar azokkal foglalkozni.
„Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel. Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát" - fogalmazott Magyar Péter.
Közlése szerint a Tisza közösségének mától még nagyobb a felelőssége, mert pártjuk az egyetlen olyan valós politikai erő, amely akar és képes is kormányozni; a legerősebb politikai közösség, amely vissza tudja rántani az országot a szakadék széléről és képes egy működő és emberséges országot építeni.
Magyar Péter szombaton kötcsei beszédét „árad a Tisza” skandálás fogadta. Magyar hivatalosan is elindította a Tisza 2026-os választási kampányát, amiben hangsúlyozta, hogy nem a pénzre építenek, hanem a 2200 Tisza Szigetre. Az alulról szerveződést fontos pontként emelte ki Magyar Péter, erre létrehoznak egy applikációt, a Tisza Világot is, amely a szigeteknek jelent majd egy virtuális teret.
Magyar szerint a jövő a múlt elszámoltatása nélkül nem működik, ezért fogják létrehozni a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt azokkal szemben, akik „ellopták a nemzeti vagyont”. Magyar adócsökkentést ígért, mert „Orbán Viktorék majd 60 adónemet vezettek be vagy emeltek meg”. „A Tisza az adócsökkentések kormánya lesz” – mondta Magyar.
A politikus elmondta: a legkevesebbet keresőknek 9 százalékos lesz az szja-ja, a legmagasabb kulcs 15 százalék lesz, a vényköteles gyógyszerek áfája 0 százalékra csökken, a tűzifáé 27 százalékról 5 százalékra. A családi pótlék megduplázását ígérte, a nyugdíjasoknak pedig évi 200 ezer forintos SZÉP-kártyát utazásra és pihenésre. Tíz kistelepülésenként plusz egymilliárdot osztanának ki a települések fejlesztésekre évente, ha nyernek.
Magyar szerint a nagy munka nem ér véget a választáson, utána „működő Magyarországot kell építeni”, ami négy pillérre épül.
Az első a „gazdag és sikeres ország”, ahol tisztességes a munkabér és megélhetést jelent a nyugdíj, és Magyarország „sereghajtóból éllovas lesz” Európában, és nem összeszerelő gyárakat épít, hanem a magyaroknak ad munkát.
A második a „békés és rendezett ország”, ahol Magyar szerint az ország újra az EU és a NATO aktív és hiteles tagja lesz, ami nem „diktátorokhoz és háborús bűnösökhöz dörgölőzik”, hanem „a béke és az együttműködés oldalán áll”, és ahol az igazságszolgáltatás politikamentes.
Magyar szerint a harmadik pillér a „tiszta és haladó ország”, ahol a környezetet „nem rombolják, hanem óvják”. Magyar hozzátette, a tisztaság arra is vonatkozik, hogy a jövőben független közmédia lesz, propagandagépezetek nélkül.
A politikus szerint a negyedik pillér „a szabad és boldog ország”, ahol működnek az egészségügyi és szociális ellátórendszerek, az oktatás, és határon innen és túl minden magyar hazára talál benne.
Hangsúlyozta: ma már egy egész ország látja, mit jelent a folyamatos gyűlöletkeltés és uszítás. Orbán pedig – akit Hatvanpuszta kordonok mögött dáridózó és reszkető lakójának, a török császárnak hív – nem érti, miért nem működik már az áfium, amit olyan régóta kever. A varázslat elmúlt. A király, a török császár meztelen.
Emlékeztetett, hogy „Orbán mára az ország – és talán Európa – leggazdagabb embere lett, aki a szomszédba és focimeccsre is milliárdos magánrepülővel megy. Eközben viszont húszezer milliárd forintot vett el tőlünk, kétmillió forintot minden magyartól, mert inkább neki legyen" – mint a magyarok zsebében.
„Nekünk nincsenek zsoldosaink, milliárdjaink, propagandánk, hatalmi gépezetünk, nincsenek szatellit pártjaink. A fogadóirodákban nem ránk fogadnának. Ezt a választást azonban a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, nagyon" – ígérte.
|
|
|
|
|
|

