Nem mindig került be a hírekbe, de az elmúlt években valahányszor felröppent a hír, hogy Magyarországról egy, a NER-rel szemben kritikus figura Erdélybe érkezik, a hír alatt tömegével jelentek meg a fenyegetőző kommentek. Előjött persze ilyenkor a „tekenyős” téma, meg egyéb válogatott költői képek az illető megfélemlítésére, elhallgattatására. Különösen szép gondolat ez Erdélyben, ahol mi magyarok úgy nőttünk fel nemzedékek óta, hogy márpedig a magyar szót elhallgattatni nem lehet. Erre sikerült megoldani a problémát: majd elhallgattatjuk mi egymást. Bravó!

Persze indulat indulatot szül, és sok magyarországi kommentelő ilyenkor románozni kezd. Nem azt mondja az erdélyi magyarra, hogy téved, vagy térjen észhez, vagy hogy büdös bunkó, hanem azt, hogy román. Ez ugyanaz a logika, mint amikor Majkát jobboldalról nemzetárulózzák és kizárják a nemzetből. Itt most balról történik ugyanez. A románozás az erdélyi magyarok kizárása a nemzetből.

Korábban azt hittem, hogy a trianoni határokat odakint húzták meg, de most már látom, hogy valójában bennünk épültek fel. Elég volt hozzá néhány évnyi uszítás és sértegetés.

A románozás egyébként furcsa sértés. Valójában a románokat sértik meg vele, mert azt feltételezik, hogy románnak lenni valami szégyellnivaló állapot. Pedig egyáltalán nem az. Aki román, az méltán lehet büszke rá, a kommentelőknek pedig lenne mit tanulni tőlük. Egyebek mellett azt, hogy bár Romániában is vannak politikai törésvonalak és indulatos viták, azért olyat nem igazán látunk, hogy egy kolozsvári híresség kénytelen legyen lemondani egy fellépést, mert bunkó bukarestiek megfenyegették. Mi viszont, úgy tűnik, feltaláltuk ezt a műfajt.

Van egy rossz hírem, drága magyar véreim Erdélyben és Magyarországon: nem fogunk eltűnni egymás életéből. Ezután is ugyanazon a nyelven fogjuk írni a Facebookra a baromságainkat, ugyanazokat a zenéket fogjuk hallgatni, és ugyanazokon a mondatokon fogunk sírni. Úgyhogy jó lenne most már leszállni erről a gyűlöletvonatról. Kezdjünk el lassan visszatalálni egymáshoz.