|
|
|
Tweet |
|
|
|
Az ENSZ oktatási szervezetének legfrissebb jelentése szerint a világ 650 millió kisiskolás korú, 6-10 éves gyermekek közül mintegy 250 millió nem tud írni, olvasni, illetve nem rendelkezik az alapvető számolási készségekkel. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szerdán publikált felmérése alapján a korcsoport 130 millió tagja rendesen jár iskolába, és mégsem éri el a minimális követelményeket. 63 millió tagja túl kevés időt van az oktatási intézményekben, 57 millióan pedig egyáltalán nem járnak iskolába. A kormányoknak mindez összesen mintegy 129 milliárd dolláros (29.1 ezer milliárd forintos) kárt okoz világszerte egy független kutatócsoport számításai alapján. Az ENSZ szakosított szervezetének tisztségviselője szerint mindezt a globális "tanulási válságot" jelentős részben a képzett pedagógusok hiánya okozza. Elmondása alapján a minőség romlását okozza az is, hogy manapság több gyermek jár iskolába mint korábban. Az elemzésben részt vevő országok harmadában a tanárok kevesebb mint háromnegyede részesült megfelelő képzésben. Elemzők szerint a mindenki számára nyitott, minőségi oktatás 23 százalékkal képes növelni negyven év alatt egy állam egy főre jutó bruttó nemzeti össztermékét. Az adatok mindezek ellenére azt mutatják, hogy az iskolából kimaradó gyermekek - amiben benne van az arab országokban és a Szaharától délre fekvő térségben élő lányok kétharmada is - mintegy fele soha nem is fog iskolába járni. Az iskolába egyáltalán nem járó gyerekeknek közel a fele háború sújtotta övezetekben él. 2008-ban tizennégy országban - többek között Afganisztánban, Kínában, Kongóban és Szomáliában - egyenként több mint egymillió ilyen kisiskolás korú gyermek volt. A legnagyobb javulást az utóbbi öt évben ezen a téren Laosz, Ruanda és Vietnam érte el. Ebben a három országban legkevesebb 85 százalékkal sikerült ezt az arányt csökkenteni. A legrosszabb helyzet a Szaharától délre fekvő térségben van. A kutatók azt jósolják, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor a teljes beiskolázottságot a leggazdagabb családból származó fiúk körében 2021-re, a legszegényebb családból származó lányok körében pedig 2086-ra érik majd el. forrás: Eduline fotó: Fazekas István VID |
|
|
|