|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
A vádirat szerint a férfi Angliában ismerte meg a lengyel állampolgárságú sértettet, akivel baráti kapcsolatba kerültek. Miután az elkövető hazaköltözött Magyarországra, megismerkedett, majd összeköltözött a nővel.
A sértett 2023 augusztusában megbeszélte a férfival, hogy néhány napra Magyarországra utazik. A lengyel férfi 2023. szeptember 27-én érkezett, majd a Hajdúszoboszlóhoz közeli hétvégi házukban több napot töltöttek együtt.
2023. szeptember 30-án, éjjel, a szomszédok társaságában nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Miután a vendégek hajnalban hazamentek, a két férfi között az udvaron vita, majd dulakodás alakult ki. Bementek a házba, ahol folytatták a verekedést, a nő próbálta őket megnyugtatni, és vizet locsolt rájuk. A két férfi azonban tovább birkózott, a vádlott a földre szorította ismerősét, és segítséget kért az élettársától. A nő az alumínium baseball ütőt odaadta a támadónak, aki kétszer tarkón ütötte a hason fekvő férfit. Ezután hanyatt fordította, majd megfojtotta.
A pár elhatározta, hogy az áldozat testét elássák, ezért a mobiltelefonját a főcsatornába dobták, majd a nő a nyomokat eltüntette. A szomszédoknak, és a sértett aggódó testvérének azt mondták, hogy ismerősük elment, nem tudják, hol van. Az elkövetők néhány nappal később a holttest feletti földterületet lebetonozták.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az elkövetőket emberölés bűntettével vádolja, amelyet a nő bűnsegédként követett el. Vádiratában mértékes indítványként kérte, hogy a Debreceni Törvényszék, beismerésük esetén, a férfit 13 év, a nőt 8 év börtönbüntetésre ítélje, továbbá mellékbüntetésül 10, és 8 évre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.
A rendőrségi helyszínelés során készült fotókon a kiásott gödör és az értéktárgyak elégetésének nyoma látható. |
|
|
|
|
|

