A könyv azt a témát járja körül, hogy túlhajszolt világunkban bizony szinte törvényszerűen sérülnek házastársi-élettársi kapcsolataink. Újat, izgalmat keresve, kalandból, kényszerből vagy akár bosszú által vezérelten is, de igen gyakorta menekülünk külső kapcsolatokba, vagyis térünk le a főútvonalakról és kerülünk „mellékutcákba”. 

 

Minden kapcsolatban előbb-utóbb megjelenik a harmadik? Mindenki válhat harmadikká? S még annak a bizonyos harmadiknak a saját kapcsolatában is megjelenhet a harmadik? Ugye milyen bonyolult? Pedig ezt a szálat viszi végig a szerző egy sokszereplős sztoriban, ahol mindenki egyszerre, önhibáján kívül vagy maga akaratából válik „harmadikká”. Persze a végére egésszé rendeződnek ezek a szálak, ám a kiinduló gondolat feszültségén ez mit sem enyhít. Nincs különösebb katarzis, elmarad a feloldozás: az utolsó lépéseket már az olvasó teszi meg. Ha megteszi.

 

Pergős a könyv, az írónő mestere a sztori bonyolításának, ehhez kétség sem férhet. Plasztikus, már-már pőrére vetkőztetett dialógusokból áll az egész könyv: élő, mai és köznapi nyelven, nyersen fogalmazott, könnyen érthető és olvasható párbeszédekből. S persze a szereplőknek a helyzetekhez fűződő gondolataiból, elemzéseikből és önkép-vizsgálatukból, tetteik önigazolásából. Igazán élvezetes az olvasása.

 

 

Sérülünk mi mindannyian és közben sebeket ejtünk másokon? Ördögi kör ez, amiből nincs más kiút, mint a „mellékutcák”? Féltékenység, kicsinyes bosszúk, betartások, leleplezések, lelki és szerelmi viharok? Ami tönkrement vagy tönkremenni látszik az csak rombolás útján orvosolható? A régi „szemet-szemért” felfogás, mint menekülési útvonal? Vagy egyszerűen társadalmi kórkép lenne, hogy viszonylag könnyen bújunk más ágyakba? Megannyi izgalmas, ám e könyvben fel nem oldódó kérdés.

 

A könyvről azt mondhatjuk, hogy újhullámos, szabadosságtól és nemiségtől, szexualitástól gerjesztett lelki-fizikai cunami. Bizony, nagyon szembetűnően az. Az írónő a könyv egészén végigívelően, tömény és szókimondó részletességgel ábrázolja a nemi életet, annak minden bevett és akár extrémnek is nevezhető formáját, a drogos szexpartik mai világát. És teszi mindezt természetesnek véve, sallangmentesen, kritikai észrevétel, ha úgy tetszik megbélyegzés nélkül. Az élet része.

 

Óriási pozitívuma a könyvek, hogy erősen filmszerű. Erősebb vizualitással megáldott olvasóknak ez külön élmény lehet; a könyvbéli helyzetekbe képzelve magukat könnyen akár azt is hihetik, hogy körülöttük és velük játszódik. Egyes jelenetek meg akár a fizikai gyönyört is kiválthatják. Gond nélkül lehetne megfilmesíteni, a szöveg és formája egy kész forgatókönyv.

 

Legfeljebb a 18+ karikát kellene erősebbre satírozni. De biztos, hogy „pótágyas” házakkal menne az erre alkalmas mozikban.

 

És még egy megjegyzés! E könyv alapján, ki tudja miért, bennem Francoise Sagan neve merült fel. Új hullám?

 

- rigi -