Hogyan mernek tíz- és százmilliókat, milliárdokat haveroknak kiutalni, nem ritkán elvégzett munka, az ország számára hasznos teljesítmény nélkül? Hogyan mernek orbitális számlákat bemondani, s a magyar adófizetőkkel kifizettetni? Hogyan mernek mindent a lopásaikhoz, rablásaikhoz igazítani, s az újabb és újabb törvényeket is ellenünk fordítani?

Vajon, mitől ilyen magabiztosak? Leginkább két dologtól.

Egyrészt bíznak az ellenzékben, abban, hogy majd miután visszaszerezték a hatalmat, ami egyszer mindenképp bekövetkezik, marad minden a régiben. Hogy a győzteseknek nem lesz elég akaratuk és elszántságuk feltárni ezt az egész ország szeme előtt véghezvitt, és a parlamenti demokráciák történetében alighanem példa nélkül álló bűnténysorozatot.

Másrészt bíznak a jogállamban, amelyet ők ugyan szétvertek, megerőszakoltak, de amelytől azt remélik, hogy a visszaállítása után majd megvédi őket. Mert nem kétséges, hogy akkor újra ők lesznek a demokrácia és jogbiztonság leghangosabb szószólói. Egyébként együtt a híveikkel, akik most viszont önmaguk kifosztását is némán tűrik, csakhogy tovább hihessenek.

Való igaz, nem jók az esélyei azoknak, akik az Orbán-rendszer bukása után szeretnének majd egy megtisztult, a bűnöktől és legalább a legnagyobb bűnözőktől megtisztított országban élni. Az ellenzék szellemi műhelyeiben azon tipródnak, jogos-e, lehet-e nagyarányú győzelem nélkül is megszabadulni a rezsim törvényeitől és kádereitől, vagy élnünk kell tovább az ő szabályaik, a diktatúra embereinek kénye-kedve szerint.

Ők tovább a lopott Kánaánban, mi a pokolban.

És arra jutottak, hogy amíg nem sikerül kétharmaddal választást nyerniük, addig várjon az ország türelemmel, demokratikus fegyelemmel. Ha húsz évig, akkor húsz évig.

A magyar ellenzék örökké arról beszél, mit nem lehet.

Nem az ország visszavételét szervezi a fejekben és szívekben, hanem maga is a rezsim törvényeinek betűiből emel falat a cselekvés elé. Ahelyett, hogy azt vizsgálná, volt-e joga a miniszterelnöknek ennyi alapvető változtatáshoz, volt-e joga demokráciából egy kilátástalan, jövőtlen, illiberális kócerájt csinálni.

És mondja ki, hogy nem volt.

Mondja ki, hogy a magyar nemzet egy reakciós ellenforradalom áldozata lett, és jelentse be, hogy az országot az első adandó alkalommal megszabadítja az alkotmányos puccs romboló következményeitől. A demokrácia visszavételéhez a majd győztes ellenzéknek igenis sokféle eszköz fog a rendelkezésére állni: a Fidesz-uralom alatt szerzett vagyonok államosítása, elkobzása éppúgy, mint a rendszer kiszolgálóinak különböző mértékű megbüntetése.

A véleményformáló értelmiség végre erre készüljön, és erre készítse fel a társadalmat is.