4 éve mondom barátoknak-kollégáknak, vagy ha mikrofont dugnak az orrom elé, hogy MOST kicsi-nagy-mindenféle pártok vezetőinek szépen egymás mellé állva ki kellene jelenteniük, hogy hátra lépnek, és mindenkit arra bíztatni, hogy minden világnézeti/emberi ellenérzésük, orrbefogás és unikum nélkül szavazzanak az aktuálisan legerősebbre.

Persze a választási törvény okozta egy kontra egy miatt. Akik elindulnak ugyanis, azok csak a saját helyzetükkel törődnek, kizárólag azzal, hogy rögtön, a választás után mi lesz velük. Akik viszont visszalépnek, és a legerősebb melletti szavazásra bíztatnak, azok (amellett, hogy velünk törődnek) azzal is törődnek, hogy aztán, egy vagy két év után mi lesz velük. Ugyanis, ahogyan most látszik, az „óellenzék” egyetlen pártja számára sem garancia a bejutás – ha pedig 4,999-el (vagy 0,001-gyel) kiesnek, akkor konyec. Amellett, hogy magukkal együtt elvittek iksz százalékot, a kukába. Tehát MINDEN állampolgár összefogása: SEMMI pártok közti összefogás.

Ha viszont a váltás utáni első másodpercben egy párt újra a politika terébe lép, abban a pillanatban az „ó” lehullik róla, az maga a lehetőség a megújuláshoz. Ez így persze egyszerűen hangzik – csakhogy ki van belőle hagyva/felejtve belőle a menschliches Wesen.

Tehát. Annak, aki nyer, amellett, hogy szó szerint 1 nap alatt (ennyi türelmi időt adnék) tucatnyi más sarkalatos törvény meghozatala mellett vissza kell hoznia a koalíciókötésre kényszerítő, kétfordulós választást, hogy a „tegnap” még hátralépett helyzetben lévő pártok újra visszalépjenek a politika terébe.

Győztesként mindenképp garanciát adnék előrehozott választásokra a demokratikus intézményrendszer (re)konstruálása után, sőt levinném a bejutási határt is, hogy minél többen találhassunk a magunk érték- és érdekszférájához leginkább passzoló (nem tömeg)pártot.

(Kukorelly Endre)