Ha ellenzéki pártvezető volnék, akkor
- vállalnám a 2006 utáni reformkísérleteket;
- nem feküdnék le a Fidesznek sem a 2004-es állampolgársági népszavazás, sem 2006 ősze ügyében;
- kimondanám, hogy ma sem ingyenes az egészségügy és a felsőoktatás, és azt mondanám, hogy a jövőben sem lehet az, de igaságosabbá és elviselhetővé tesszük a terheket;
- nem akarnék államosítani;
- nem ígérnék rezsicsökkentést;
- üdvözölném a hazai és külföldi befektetéseket;
- és például magyar-angol kéttannyelvűvé tenném az oktatást;
- illetve bevezetém az állam által vezetett egyéni nyugdíjszámlákat és rugalmassá tenném a nyugdíjkorhatárt.
De nem folytatom.
Ha ellenzéki pártvezető lennék, érteném függetlenül attól, hogy az előzőekben felsoroltakban egyetértünk-e vagy sem, össze kell fognom az ellenzék többi pártjával és mozgalmával.
Aztán meg válaszolnék ellenzéki kollégám sms-ére.
És támogatnám javaslatát, hogy október 23-ára hívjuk közösen utcára a magyar demokratákat. Hogy mutassuk meg erőnket és elszántságunkat.
Persze csak, ha ellenzéki pártvezető lennék.
Ha akarnék egyenesen és bátran küzdeni.
Ha nem taktikáznék.
Ha győzni szeretnék.
Én egyike vagyok az ellenzéki pártok vezetőinek.
Ezért írtam ezt...
