Aztán eljött a Nagy Nap, válogatottunk - nekem nem NEMZETI - 42 év után kijut az EB-re és első meccsét az osztrákokkal játssza.

Terveim közt az M3-on lejátszásra kerülő Kisváros szerepel, de valami azt súgja, hogy nézzem inkább az osztrák-magyart. Utólag elnézést kérek Járai alezredes úrtól - szegény Hollósi Fricitől, akit volt szerencsém személyesen ismerni - amiért elkezdtem nézni a meccset, de szerintem ő is helyeselte.

Amikor fél perc elteltével az osztrákok megdöngették Király Gabi mellett a kapufát, kiültem a kanapé szélére és mormoltam egy éppen imának nem nevezhető valamit. Aztán idővel azt láttam, hogy ezek a srácok érzik a játékot, rendesen FOCIZNAK. Semmi alárendeltség, semmi enervált játék, hanem JÁTÉK van és méghozzá jó. Aztán jött egy gól, amit mi lőttünk, na erre már azért oda kell figyelni. És a JÁTÉK ment tovább. Hallom a kommentátortól, hogy az osztrákok nagyon el voltak szállva maguktól, de szó mi szó, jön a második és egyben győztes magyar gól.

Én mit is ne mondjak, több mint két évtized után örültem annak, hogy a magyar válogatott kijutott egy EB-re és ott a világranglistán nálunk sokkal előkelőbb helyen álló osztrákokat legyőzte. Nem is akárhogyan.

Puszta kíváncsiságból megnéztem a portugál-izlandi meccset is és én úgy láttam, hogy a mieink azzal a játékkal, amit az osztrákok ellen mutattak, talán - mondom talán - mind a két csapat verhető.

És jött a mai nap, az a nap, amikortól kijelenthetem, hogy mától egyik oldalhoz sem vagyok hajlandó tartozni. A jobboldalhoz eddig sem kötődtem, de ha a baloldal nem határolódik el azoktól az emberektől, akik állítólagos baloldaliként nyilatkozták azt, amit, akkor ezzel a baloldallal én nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni. Ugyanis semmi különbség a fidesz elnevezésű söpredék és köztük.

Amikor ugyanis a fidesz álláspontja az volt, hogy ha én nem teszek ki kokárdát a mellemre minden nap, akkor idegenszívű, nemzetáruló, hazafiatlan hazaáruló vagyok, ezt pont leszartam magasról. De amikor magát baloldalinak valló emberek egy része azt mondja, ha én a magyar csapatnak szurkolok, akkor orbánnak (kis betű szándékos) szurkolok, na erre azért már azt mondom, hogy a jó édes anyátokat.

Vannak emberek, akiknek még a szar is fos. Megoldás nincs, csak megmondás van. "Uraim" egyszer ebben a tetves rohadt életben nem lehetne egy sikeres sporteseményt politikai hovatartozás nélkül kezelni???

Lehet, nem jutunk tovább, de 42 évig idáig sem jutottunk el, sem a jobboldallal, sem a baloldallal. Hogy ez a csapat eljutott, az egyik oldalnak sem érdeme, hanem azoknak a játékosoknak, akik ott vannak most.

Hogy a női vízilabda-válogatott közben EB-t nyert és ezt nem ünnepli senki? Én azt is ünneplem, gyönyörű siker. Csakhogy a női vízilabda-válogatott ötletére is diliházba csuktak volna embereket akkor, amikor a Világ az Aranycsapat nevét zúgta, mert a focinak van hagyománya, a női vízilabdának meg nincs.

Aztán érdekes hozzáállás, hogy egyik volt hazánkfia most messzi földről ugat visszafelé és jóformán hazaárulóz le új, választott hazájából. Engem. Aki itt él.

Kedves Dániel úr, harcosságodat elismerem, de nem mindenkinek van arra anyagi lehetősége, hogy miután jól ki hőbörögte magát, akkor felkerekedjen és emigráljon a világ egy másik pontjára. Te megtetted, lelked rajta, de ne onnét kiabálj vissza nekünk, mert ez nem segítség, hanem SZARKEVERÉS!

Összegezvén, teszek én orbánra, teszek én mindenkire, szurkolok a fiúknak, aztán meglátjuk, mire futja az erejükből, remélem sokra. De ha igen, ha nem az sem orbánnak, sem másnak nem lesz eredménye, sikere. Az a magyar csapat sikere lesz.

És az a hazaáruló szarházi tróger, aki ezt ki akarja magának sajátítani, de az is az, aki engem le akar beszélni arról, hogy ezt a csapatot buzdítsam!