„Őszintén hiszek a lokalitásban, a közélet helyi szintjében, a normalitásban, a nyugodt politikai vitákban, a helyi fejlesztések jelentőségében, de be kell látnom, hogy ez most senkit sem érdekelt. Erre a gondolkodásra most nincs kereslet, ez nem trendi. Át kell gondolnom tehát, hogy polgármesterként dolgozom-e a jövőben" - írta Cser-Palkovics András csapata Facebook-oldalon Székesfehérvár fideszes polgármestere, aki tegnap este bemenet a Partizánba és arról beszélt a Fidesz teljes megújítására van szükség.
A városában még az ellenzékiek körében is népszerű városvezető azt mondta, bár számított a vereségre, annak mértéke meglepte, és a történtekért közösségként kell vállalniuk a felelősséget. Úgy fogalmazott, a vasárnap esti eredmény után mindenkinek „bele kell néznie a tükörbe” és önvizsgálatot kell tartani, nem pedig politikai ellenállást folytatni.
Cser-Palkovics szerint Orbán Viktornak most rögtön nem kell lemondania, de a pártnak le kell vonnia a tanulságokat a vasárnapi választási vereségből. Ő maga úgy látja, a pártban teljesen új vezetésre lenne szükség, ugyanakkor nem tartja reálisnak, hogy Orbán Viktornak jelenleg kihívója akadjon, de nyár végén esedékes tisztújításon akkor is dönteni kell Orbán sorsáról.
Saját esetleges indulásáról egyelőre nem kívánt beszélni, de elég beszédes az, hogy Cser-Palkovics András csapata Facebook-oldalon az interjú előtt az írta, át kell gondolnia, hogy polgármesterként dolgozik-e a jövőben. Ugyanakkor feltehetően kitölti jelenlegi ciklusát.