Az eseményen Puzsér Róbert is részt vesz majd, aki korábban kijelentette: nem emlékszik arra, hogy Magyarországon lett volna ilyen rendezvény.
Puzsér Róbert „Rendszerbontó Nagykoncertet” szervez április 10-ére, amelyen minden fellépő egy rendszerkritikus dalt ad elő két nappal a választások előtt. A koncertet szervező Polgári Ellenállás mozgalom most bejelentette, hogy kik azok a fellépők, akiket biztosan hallhatnak a résztvevők a színpadon.
„A következő 13 előadó nevével immáron teljes a Rendszerbontó Nagykoncerten fellépők sora: Krúbi, Héra Barnabás & Bóna Zsombor (Carson Coma), Laár András, NKS, Saiid, Mikee Mykanic, Bankrupt, Felső Tízezer, Funktasztikus, Tha Patkányz, Peety, G Ras, HRflow” – áll a bejegyzésben.
A felkérésre korábban már több mint harminc előadó igent mondott, köztük Azahriah is. Továbbá fellép még Kardos-Horváth János, a Hétköznapi Csalódások, a Kilakikitt, Coo Lee, Molnár Tamás, valamint az Ivan & the Parazol és az Európa Kiadó is.