A Hírhatár szerkesztősége ezúttal egy borsodi asszony levelét teszi közzé. Az 54 éves nő egy bűncselekmény miatt lett rokkant 26 éves korában. Aztán állambácsi 2013-ban úgy döntött, hogy az asszony hipp-hopp meggyógyult!  

 

 

"Tisztelt Hírhatár Szerkesztősége!

 

 

Borsod-megyében élő 54 éves, önhibámon kívül megrokkant egyedül élő asszony vagyok. Az én életem 26 évesen pecsételődött meg akkor, amikor egy bűncselekmény következtében, vétlen áldozatként életveszélyes sérülésekkel kerültem kórházba. A kórházi életmentő beavatkozás után hosszú felgyógyulási időszak következett. Négy éven át nagyon gyakran voltam hosszabb időkön keresztül táppénzes állományban. A szakorvosok és a háziorvos tanácsára 1990-ben leszázalékoltak, 67%-osan csökkent munkaképességű lettem. A felülvizsgálatok alakalmával végig súlyos egészségkárosodottnak minősítettek.

 

A megszigorított felülvizsgálati rendszer miatt 2010. évben történő felülvizsgálatomnál 55% mértékű össz-szervezeti károsodással a régi típusú rehabilitációs járadékot kaptam egészen 2013. januárig. Akkor a pénzellátásom kb. 80 ezer Ft/hó összegű volt. Sürgettem az új felülvizsgálatot, így 2013. februárban ez meg is történt. Az újabb felülvizsgálaton mindössze 33% egészségkárosodást vélelmeztek nálam, ami azt jelentette, hogy 23 évi folyamatos rokkantág után egyik napról a másikra egészséges lettem… A fellebbezés alkalmával II. fokon is csak 45%-ot kaptam, és csak rehabilitációs ellátás jár, aminek a visszamenőleges kifizetése egyébként csak 2013. október hóban történt meg. 

 

A rokkantságom melletti napi 4 órás állás nagyon megerőltető volt számomra, mert az nem 4 óra volt sosem, hanem legalább 8 óra, és úgy hajtottak minket rokkant munkavállalókat, mind a lovakat! Sőt, még többet is dolgoztattak volna, de látták, hogy csak vonaglok a munka közben én is, annyira rosszul voltam. Abba kellett hagynom közben a munkát, mert a kórházban kötöttem ki. Ezután beadtam a fellebbezésemet, amire 45% egészségkárosodást vélelmeztek. Közben újra próbálkoztam a munkavégzéssel, de képtelen voltam teljesíteni a normát (dísztasakokat kellett ragasztani). A műtött tüdőmmel, meg az asztmámmal fuldokoltam a rengeteg ragasztózástól. Utána adminisztratív távmunkát végeztem otthon, de azt sem bírtam teljesíteni, mert rengeteget kellett volna dolgozni, hogy kész legyek a munkával, nem 4 órát, hanem napi 8 órát, de csak 4 órát fizettek ki nekem. Újra kórházba kerültem, és fel is kellett mondanom, mert nem voltak elnézőek, hogy képtelen vagyok rabszolgaként dolgozni.

 

Sokat voltam kórházban, így bejelentettem, hogy rosszabbodott az állapotom. Az újabb NRSZH új komplex minősítő szerinti eredmény mindössze 1%-os egészségromlást eredményezett az előző felülvizsgálathoz képest, így 46% mértékű egészszégkárosodott lettem. Ekkorra kiderült, én dolgozni sajnos hosszú távon nem bírok, hiába próbálkoztam többször is a munkavégzéssel, nem ment, mert folyton a kórházban kötöttem ki.

 

 

 

Az újabb felülvizsgálatra a testvérem kísért el, mivel nem tudok a kerekes járókeretemmel tömegközlekedési eszközön utazni. Amikor szólítottak a felülvizsgáló helyiségbe, a testvérem mondta az orvosnak, hogy szeretne a vizsgálatkor ő is jelen lenni, szeretne segíteni nekem a vetkőzésben és felöltözésben. Azt mondták nem jöhet be, az öltözködésben majd ők segítenek nekem. Nem kellett segíteni, mert még a vérnyomásom sem mérték meg, hiába panaszkodtam, hogy a vérnyomásom nagyon ingadozó, 180 és 90 közt, hol lefelé, hol felfelé. Azt mondta az orvos, hogy a kerekes járókeretet toljam el magamtól és guggoljak le, de mondtam, hogy én nem tudok még a járókerethez kapaszkodva sem leguggolni, de ő erőltette volna.

Ezzel a legutóbbi villám felülvizsgálattal 46% mértékű egészségromlást véleményeztek nálam a maradandó mozgáskorlátozottságomra, és sok más súlyos betegségemre tekintettel, amit természetesen meg fogok fellebbezni. Sőt, megyek tovább, ha kell egészen Strasbourgig, mert ez, amit a korhatár alatti rokkantakkal művelnek, az maga az embertelenség! Főleg azért embertelenség, mert a foglalkoztatási szakértő belém akarta beszélni, hogy képes vagyok én dolgozni, csak nem biztos, hogy akarok is? Hiába mondtam neki mondani, hogy mindent megpróbáltam már, dolgoztam több területen is. Rokkantként, igyekeztem helytállni, de nem ment a munka, az adminisztratív munka sem ment.

A biztosítékot egyébként a szociális szakértő kérdései verték ki végképp.

 

Azt kérdezte tőlem a szociális szakértő, hogy van-e társas kapcsolatom? Mondtam, hogy rég elváltam, amikor a fiam még kicsi volt, azóta egyedül élek. Erre felcsillant a szeme, és azt kérdezte: „A gyermeke nem segíti Önt”? Mondtam neki, hogy munkanélküli a fiam, és a menyem is, és egy autista a kis unokám van, van éppen elég bajuk nekik is. Utána azt kérdezte, hogy a szüleim élnek még? Mennyi a nyugdíjuk? Ők nem tudnának segíteni? Hát ekkorra, már minden türelmem elveszett! Ugyanis az apám, egy 150 kg-os magatehetetlenül fekvő, 10 éve pelenkás, 80 éves bácsi, a 70 ezer Ft/hó nyugdíjával. Anyukám járókerettel képes csak közlekedni 78 évesen a lakásban is, és 70 ezer Ft/hó a nyugdíja, a rengeteg segédeszközt, a pelenkát, és sok gyógyszer kell nekik kifizetni, meg a lakásrezsit, így van épp elég bajuk. Ők nem bírnak anyagilag támogatni engem. Na, ekkor jött a kérdés, hogy miért nem költözünk össze?

 

Én is mozgáskorlátozott vagyok, a szüleim is, és azt szeretné az állam, hogy a 80 éves szüleim engem, az 54 éves rokkant gyermeküket tartsanak el? Miféle világban élünk, ha a kormány erre akarja kényszeríteni a családokat? A szüleim megdolgoztak a nyugdíjukért, az nekik jár a munka után, és nekik is kevés! Az állam meg arra szeretné kényszerítené őket, hogy még engem is tartsanak el? Én, aki önhibámon kívüli rokkant vagyok, sosem leszek nyugdíjjogosult, mert 26 évesen majdnem meghaltam, és egy bűncselekmény miatt rokkant áldozat vagyok!

 

Én elmegyek akár Strasbourgig is, de ezt nem hagyom korhatár alatti rokkantként, hogy ezt műveljék velem, velünk, azok, akik milliós fizetésekből élve akarnak minket, korhatár alatti rokkantakat az éhenhalásra kényszeríteni."

 

 

Egy mindenre elszánt korhatár alatti 54 éves rokkant asszony

(Név és cím a szerkesztőségben)