Először is, két rendkívül megnyerő arc tűnik szembe, a főnök fogyaszt (ilyet már sokat láttunk), a propagandaminiszter merően nézi a kolbászát.

A mimagyarok télikabátban, ő csak úgy zakóban, hiszen jó idő van, nem fázik, Szergej fasza gyerek, nem fagy meg, tartja meggyötört ujjaival saját kolbászkáját, mert nehogy már ő legyen az első, aki azt bepucolja.

Van egy olyan érzésem, hogy körülöttük nyüzsögnek a turisták, a bécsi lakosok, csak valahogy mindegyik füléből kilóg az adó-vevő, mert a mi jótevőnk nem fél, bátor, mert nincs mitől, szeretjük, nem bántjuk. Ugye?

(Breyer Gábor)