Az 1923-ban megalakult, a budapesti tömegközlekedést a későbbiekben teljesen átvevő BSZKRt (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság) az 1920-as évek második felére nagyszabású terveket dolgozott ki: elkészítette a főváros és környéke villamosvonal-fejlesztési terveit. Az A0-ás  papírra nyomtatott térképen megkülönböztették a már meglévő, az előkészítés alatt álló és a távolabbi tervben szereplő villamosvonalakat.

A tervek szerint az Eskü, ma Március 15. térről indult volna a Széchenyi-hegy érintésével a János-hegyre és azon túl le, Budakeszire az egyik új villamosjárat.

Most képzeletben utazzunk végig rajta! Az Erzsébet-hídon átkelve a Hegyalja úton kapaszkodunk fel, majd a Czakó utca vonalában alagúton haladunk át. Nem keresztezzük a 61-es sínpárjait, a mai BAH-csomópontnál hiszen ezek még nem léteznek.

Jagelló út vonalán haladva, a mai Apor Vilmos tér előtt viszont metsszük a Farkasrétre futó sínpárokat, amelyeken az 59-es villamosok járnak. Ezt követően hatalmas kanyarulatot írunk le, északi irányba, hogy a mászás fokozatos legyen. A környék még jobbára beépítetlen, erdők, mezők, legelők és szőlők között kapaszkodik egyre feljebb a villamosunk. Felérünk a Széchenyi-hegyre, a fogaskerekű felső végállomására, amely ez időben még gőzüzemmel  működik. Innen már azon a nyomvonalon, amelyiken most meg akarják hosszabbítani a fogaskerekűt - nagyjából szintben - érünk el a Normafára.

A Normafát követően a János-hegyre utazunk tovább, ahol a Nagy-vendéglővel szemben   (most a Libegő felső végállomása van ott) fékez le a szerelvényünk. Három vágányos fejállomást találunk itt, de a villamosok egy része továbbhalad Budakeszire, óriási kanyarokkal ereszkedik le a Budakeszi-erdőben, majd befut a falu főutcájára  a  szintén háromvágányos fejállomásra.

Amikor az 1874-ben megnyílt fogaskerekűt 1890-ben meghosszabbították a Svábhegytől a Széchenyi-hegyig, máris felmerült egy újabb vasúti kapcsolat a János-hegy felé. Részben ezt a hiányt is pótolta volna az új villamosvonal.

A kivitelezés óriási költsége eltántorította a tervezőket a megvalósítástól. Egyrészt az akkori fogaskerekű Budapest legdrágább közlekedési eszköze volt (a taxit nem számítva). Amennyiben villamossal is el lehetett volna érni a fogas állomásainak jelentős részét, utóbbi valószínűleg tönkre is ment volna a jóval drágább viteldíj miatt. Ráadásul a fogast 1929-ben villamosították, így az is a BSZKRt kezébe került, s a vállalat aligha akart volna magának konkurenciát.

Az akkori villamos-teljesítményeket nézve egy teljes menet legalább 60-75 pernyi lett volna. Aki Budakesziről járt be a fővárosba, aligha szeretett volna minden alkalommal oda-vissza keresztülutazni a János-hegyen. Nem beszélve arról, hogy csak vasár- és ünnepnap, esetleg szombat délutánonként lett volna tömeges utazási igény a János-hegyre, míg Budakeszire minden nap.

 A vonal alsó szakaszának megépítése indokolt lett volna és ma is az: a Hegyalja út – Jagelló út vonalon bizony ma is elkelne egy villamosjárat.

Kertész Z István