Óriási a társadalmi felháborodás a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása ellen, de még inkább az lenne, ha az országos és helyi média túlsúlya nem lenne a kormánypártok közvetlen befolyása alatt. Így is a munkavállalók, akiket elsősorban sújt a törvény, átlátják a meghozni kívánt paragrafusok rendkívüli hátrányait. És nem csak a munkavállalókat érintik a mostani,  a köznyelvben „Rabszolgának” titulált módosítások rendkívül hátrányosan, hanem a családtagokat, sőt közvetve más társadalmi rétegeket is. Ezért is áll ki szinte egységesen a parlamenti ellenzék a Mi hazánk mozgalmat leszámítva.

A Fidesz és a KDNP politikusai, akik nagy része már régen vagy sohasem dolgozott munkáltatónál vagyis munkahelyen, olyan magyarázatokkal állnak elő, amelyet ők maguk sem hisznek el.

Ilyen az önkéntesség fogalma. Aki dolgozott már munkahelyen az nagyon jól tudja, hogy az önkéntesség az egy átlag munkahelyen ismeretlen fogalom, ráadásul a munkáltató és a munkavállaló érdekérvényesítő képessége egyáltalán nem egyforma, utóbbié közelít a nullához. Ráadásul az olyan munkahelyeken, ahol még szakszervezet sincsen, különösen kiszolgáltatott a dolgozó. Nem mintha minden szakszervezet valóban a tagjai érdekét védené, vannak megalkuvó, látszattevékenységet végző munkavállalói érdekvédelmi szerveződések is. Ezért sem elégséges a kölcsönös megállapodásokról érdemben beszélni.

Szintén problémás az a kormánypárti felvetés, hogy sokan azért mennek külföldre, mert ott többet lehet dolgozni. Valóban többet lehet dolgozni, de azért jóval több bér is jár, nem beszélve arról, hogy ott a túlmunkát a rendes munkaidőhöz képest jobban meg is fizetik. Ezzel el is jutottunk a lényeghez, hogy a túlórakeret elszámolását a jelenlegi egy évről három évesre nyújtaná ki a kormányzat. Már az egy éves időkeret is aránytalanul sok, a három éves meg több szempontból egyszerűen elfogadhatatlan. Már a kettővel ezelőtti rendszerben is elismerték azt a tételt, miszerint a napi nyolc órán felüli munkavégzés megerőltetőbb, mint az addig végzett. És minél több a napi túlmunka ideje, annál nehezebb, a tizedik óra után már extra energia és koncentráció szükséges hozzá. Ezért, ha nagyon sürgős munka akad, akkor annak megfelelően kellene díjazni a dolgozót, ezzel nem csak többet keresnének az érintettek, de a munkáltató is erősen elgondolkodna, hogy mikor és miért érdemes elrendelnie a túlóráztatást. Azonban hiába a munkáltató érdeke, ha dolgozó nem akarja vagy egyszerűen nem bírja a túlmunkát, akkor őt erre – hátrányos megkülönböztetés nélkül – nem lehetne kötelezni.

A mostani törvénykezés legalattomosabb része a munkaidőkeret háromévesre való kitolása. Ezzel ugyanis nem lehet majd a túlmunkát és az alapmunkaidőt elkülöníteni egymástól. A tapasztalat szerint az egyenlőtlen idejű munkavégzés esetén a túlmunka erőfeszítéseit egyáltalán nem lehet az emberi szervezet regenerálódási szempontjából ugyanannyi idővel ellensúlyozni. Ez egy biológiai alap. De munkajogi szempontból – a most tervezett módosítások elfogadása esetén – nem lehetne előre tudni, hogy a túlmunka pénzben vagy ugyanannyi óra elengedésével kompenzálódik-e majd. Ezért is elfogadhatatlan a három éves időkeret, mert azt Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint, legalább 27 A/3-as lapon lehetne csak nyilvántartani. Márpedig nagyon sok dolgozó nem tölt el ennyit egy munkahelyen.

Kertész Z István