Életvitelszerűen ott tartózkodnak, megágyaznak maguknak, italokat töltenek, és a szentmisére vagy előadásokra érkezőknek kerülgetniük kell őket. Először láncot feszített ki, megakadályozandó, hogy a hajléktalanok megközelíthessék az előteret, majd a nyomaték kedvéért a rendőrséghez fordult, s a hatóság segítségét kérte, hogy tisztítsák meg templomának környékét a hajléktalanoktól.

Szabolcsot mint katolikust botránkoztatta meg az eset, s – teljes joggal – azt hangsúlyozza, hogy „az egyháznak egyik legfontosabb feladata lenne az elesettek és rászorulók gyámolítása, segítése, márpedig a hajléktalanok azok az embertársaink, akik a könyörület gyakorlására ösztönöznek bennünket. A papnak éppen az lenne a dolga, hogy menedéket nyújtson nekik…”

Nos, magam sok évet töltöttem el Rómában, s megtapasztalhattam, hogy Róma egyik legszebb templomában, a S. Maria in Trasteverében, a Madonnát átölelő trónoló Krisztust ábrázoló XII. századból való fantasztikus apszis mozaik és a Giottóra is nagy hatást gyakorló Pietro Cavallini XIII. századi, Szűz Mária életét megjelenítő káprázatos szegélymozaikjai alatt, a cosmata padozatra felállítva, eredeti római-kori ión oszlopok tövében, vagyis a templom szent terében miként állít fel étkező asztalokat a Sant’Egidio Közössége, s miként juttatják rendszeresen élelemhez a rászorulókat.

S azt is láttam, hogy telente miként helyeznek a földre hálózsákokat, meleg alvóhellyel, forró teával és vacsorával ellátva a hajléktalanokat. Tegyük persze hozzá: az egyház a templom teréről gondoskodott, az anyagi forrást civilek, elkötelezett és valódi hívek teremtették meg adományaikkal.

Igaz, ők nem hirdetik magukról úton-útfélen, hogy rendes keresztények, hanem csendben teszik a dolgukat. Szabolcs, valami ilyenre gondoltál te is?

Gábor György

vallásfilozófus