Mindig csodáltam Mándoki Lászlót. Lenyűgözött Háry Jánossága, gátlástalansága és szemérmetlensége.

Amikor először jött el a Terror Háza Múzeumba ismerkedni és beszélgetni, munkatársaimmal együtt tátott szájjal hallgattuk. Fantasztikus performansz volt. Csak úgy repkedett a „Viktor barátom”, a Bush elnök, a Gorbacsov barátom, Kohl haver és Angela Merkel, akivel pusziban vannak. A fejünket kapkodtuk és amikor elment, megállapítottuk, hogy háromszor kéne újjászületnünk ahhoz, hogy amit most láttunk tőle, abból bármit is hasznosíthassunk.

Mándoki minden találkozásunkkor letaglózott. Számtalan sms-váltásunkkor, telefonbeszélgetésünkkor a nyomulás és a nagyotmondás olyan keverékét vonultatta fel, ami teljes mértékben elvarázsolt. Ismertem olyanokat, megéltem olyanokat Orbán közelében, akik a hízelkedés mesterei voltak, de Mándoki mindet elhomályosította.

Most aztán coming outolt. De nem akárhogy. Ahogy szokta: megint faltól falig.

Visszaköpött Orbánra, politikájára és mindenre, amit a NER alatt, 16 éven keresztül akkori állításai szerint meggyőződésből, szívből képviselt. Cserébe mekkora támogatásokban reménykedhet?

Mert senkit ne tévesszenek meg az olyan kijelentések, hogy művészet, művészember, szabadságszeretet, demokratikus értékek. Mándoki lobbista. Egy dolog érdekli: a pénz. Ja, és még a még több pénz.

Majd meglátjuk, hogy kap-e, kitől és mennyit.

Ahogy azt is, hogy Söder bajor miniszterelnök meddig marad a barátja.

Nagyobb tétekbe fogadom, hogy ha Németországban is változás lesz, ami elsöpri a „barátját”, azonnal megtagadja, megköpdösi őt is.

Kiülöm.