Kiss Manyi és Turay Ida előszeretettel szórakoztatták rajongóikat az akkori képes újságokban, hogy milyen aktuális küzdelmeik vannak egyiküknek a német, másikuknak az angol nyelv tanulásával. Különös, hogy a hatvanadik születésnapján pont azon kapom, hogy angolul tanul.

Nagyon élveztem a mai angol órát, Tom Waits amerikai énekes-dalszerző szövegeit fordítottuk. Vettem jó pár éve egy számítógépet, és nem értettem semmit, amit visszakérdezett a gép. Borzasztóan idegesített, mert azért vettem a számítógépet, hogy ne maradjak le a világról. Erre kiderült, hogy akkor maradok le a világról, ha nem tudok angolul. Úgyhogy elkezdtem tanulni.

Furcsa, hogy ezzel kezdjük a születésnapi beszélgetést, hogy nem lehet, hogy az ember lemaradjon a világról, mert amikor maga született, idehaza épp mindenki lemaradt a világról.

Igen, 1955-ben születtem, nagyon kemény időkben, de voltak szerencsés kortársaim, akik később külföldre mentek tanulni vagy nörsznek. Ha belegondolok, nekem is szerencsém volt, mert francia tagozatos iskolába jártam. Sajnos nem használtunk ki idehaza sem minden lehetőséget, ami adott volt azoknak, akik maradtak.

Ezt a világtól elzárt kommunista hangulatot csak címében idézi A két Korea újraegyesítése című darab. A szombati előadás után a színpadon köszöntötte önt a társulat és a közönség a születésnapján.

Nem veselkedtem neki, hogy megszámláljam, hogy tényleg annyi szál van-e a csokorban, de Máté Gábor színigazgatónk és az előadás rendezője azt mondta, hogy annyi vörös rózsát kapok, ahány éves lettem. Ez szép színházi hagyomány, tényleg így szokták.

Rengeteget nevetünk, miközben a darab a szerelem mélységeiről szól, és tele van ötlettel. Elsöprő siker, hangos vastaps, ideális egy születésnapi köszöntéshez.

Egyszerűbb oka van, a születésnapomon ugyanis nem játszottam. Meg akart lepni a Katona társulata, ezért választhatták a szombat estét. Sikerült meglepniük, nem sejtettem, úgyhogy tényleg nagyon jól esett. A színpadra lépő Makk Károlynak is nagyon örültem, aki bár véletlenül jött pont aznap este, egy díjat adott át a társulatnak, de én őt rajongásig szeretem, és boldog voltam, hogy ott volt. A nyíregyházi VIDOR Fesztiválon ő a zsűri elnöke, és a legjobb előadásnak járó díjat adta át a rendezőnek, Máté Gábornak, itt Budapesten.

Alig volt huszonéves, amikor Makk Károllyal filmezhetett, 1977-ben.

Főiskolásként játszhattam az Egy erkölcsös éjszakában, én voltam a kuplerájos cselédlány. Már eleve lábremegve mentem oda, mert édesapám színész lévén sokat dolgozott vele, és nagyon jó munkakapcsolatuk volt. Addigra már én is sok filmet láttam, amit Makk Károly rendezett, olyanokat is, amikben apu játszott, és már akkor rajongásig szerettem őt.

Nyilván tartott attól, hogy Makk Károly esetleg az édesapjához hasonlítja majd. Egyszer mesélte nekem, hogy az édesapja időnként keményen igyekezett színészként segíteni önt, és nem volt tekintettel arra, hogy egy fiatal lánynak lelke is van.

Szerintem én pont ugyanolyan bután csináltam a lányommal, mint az apám velem. Az indulataim hajtottak, és amikor elégedetlen voltam, akkor szóltam is a lányomnak. Ő nagyon helyesen megfogalmazta, hogy „Mama jót mondasz, de rosszkor!”. Igyekeztem visszafogni magam, és most már csak akkor mondok valamit, ha kérdez.

(Az interjú további részét az euronews.hu oldalán olvashatják)