Charles de Gaulle tábornok hitt Franciaországban, a francia népben, a francia tehetségben és kultúrában. “Mi nem tartóztatjuk le Voltaire-t” – mondta állítólag, amikor bevitték Sartre-t hatvannyolcban valamiért. Ott a fajozás azt jelentette, hogy egy ex-náci (ezt akkor nem tudták) szarházi, barnabőrű embereket gyilkoltathatott le Párizs közepén, de Gaulle-ra nem Vásárhelyi Mari néni mondott csúnyát, hanem Jean Bastien-Thiery akarta megölni, akit nem kiszerkesztettek a Mandineren, hanem agyonlőtték a d’Ivry erődben. Dominique Venner, aki Bastien-Thiery elvbarátja volt, és százszor értékesebb ember, mint az összes kis mráz együttvéve, a Notre Dame bazilikában lőtte főbe magát. A Szentek táborát író fasiszta Jean Raspail nem egy szánalmasan tehetségtelen Krúdy-epigon antiszemita pöcsfej, a francia iszlamisták pedig nem krétával rajzolgattak péniszt pártirodákra, hanem több mint száz ártatlan embert gyilkoltak meg, miközben Franciaország kultúrájához, tudományos életéhez, sportsikereihez, muszlim gyökerű francia emberek ezrei járultak hozzá. De Franciaország van, valóban létezik, az összes bajával együtt, a francia nacionalizmusnak és anti-nacionalizmusnak is van értelme, íze, szaga, tapintása.

Orbán félázsiai népként hivatkozott ránk és egy olyan kultúrából származik, ahol a családfő a családját szíjjal veri és rugdossa, ez az ő (színateista, amikor éppen félrenéz a Semjén) keresztény kultúrája, ami nem különbözik szignifikánsan Megadja Ferenc és Kun páter keresztény kultúrájától, és itt Big JC-re nézek megértően, ő sem tökéletes. Mondjuk ő éppenséggel tökéletes, csak nem állíthat minden tömeggyilkos szociopata mellé forgalmi rendőrt. És ha már Megadja, seriously, milyen ország az, ahol ezek a karrierista, hetedosztályú seggarcok az új elit, ahol egy Demeter Szilárd az ablakpucoláson túlmenő bármiféle intellektuális tevékenységet folytathat, ahol Lánczi Bubu írta a konzervatív nyalatványt. Hetvenes akadémikusok viselkednek úgy, ahogy nekem kellene, a Lovász, a Kenesei professzor meg a Nyíri Kristóf menti meg a haza becsületét helyettem, aki csak hülyéskedő posztokat írok. Lássuk be, iszonyúan pofán kellene mosolyogni valamelyik GFG-t, de én itt játszom a civilizáltat, holott csak gyáva vagyok és félek, hogy bajba kerülök.

A hazánkat adják el, az édes hazát, ahogy EP mondaná, bizony azt a hazát a magasban, ami lehetett volna a von Neumann, a Wigner, a Kármán Rudolf, a Szilárd Leó (bizony, lehetett volna Szilárd Leó utca a tizenegyedik kerületben, csak a FIDESZ-nek túlságosan Spitz volt, a kurvaanyátokat, hogy terminológiailag is pontos legyek), a Polányi fiúk országa is egy kicsit, csak hát kulturálisan ugye, jobban kellett a Wass Albi.

Orbán annyit tud mondani, hogy a magyar egy tehetséges faj, mert utálja a barnabőrüeket és a melegeket, erre már pont lehet világfürdőhelyet bazírozni, és persze arra, hogy mi olyan szépen énekeljük a padmoszkovnijefaszomvecserát. Minden másra meg jó lesz a Csák Jani bátyánk kackiás bajusza. Ez a magyar jövő, a bajuszjövő, az MCC-jövő, ahová majd meghívunk pár félhülyét, aki nyalakszik egyet havi tízezer dollárért és máris meglesz a földgáz meg a lítium, mert a jövő a földgáz és a lítium (ami egyébként nincs nekünk), nem a mesterséges intelligencia, a kvantumszámítógép, a Big Data és a gráflimesz (ja, majd meglátjátok egy szép napon barátaim).

A fajozás mögötti borzalmas üresség a legszörnyűbb, hogy mennyire lenn van ez az egész, mennyire nincs gloire, mennyire a harmadosztályú futballunk az egyetlen, amihez viszonyulni képes a magyar miniszterelnök, mennyire szürke és tádzsik a jövőnk.

(forrás: orulunvincent.hu)