"Ha a fogkrém kijön a tubusból, nincs ember, aki visszategye" - mondta. És Freud ismét fordult egy jelentőset a sírjában.

Nem tudom, Orbán honnan vette, hol olvasta, ki ajánlotta neki ezt a míves metaforát, a múltnak mely mélységesen mély kútjába pillant bele folyton-folyvást, s a kút mélyéből ki mosolyog és kacsint vissza rá, ki kecsegteti őt sima szájával unos-untalan, de szerencsére a történelem minden szeletét még nem sikerült szorgos história-pribékjeivel maradéktalanul átpingáltatnia, lemázoltatnia, kisatíroztatnia és leradíroztatnia.

Történt ugyanis, hogy Rákosi Mátyás 1920-ban Leninnel találkozott (soha meg nem szűnő, földöntúli élmény marad ez a randevú Rákosi számára), s a párt támogatására Lenintől 20 millió rubelt kért, amit Lenin azonnali intézkedését követően rögtön megkapott – méghozzá gyémántban. (Ahogy erre Rákosi visszaemlékezik: „Lenin elővett egy keskeny papírszalagot, finom apró betűivel ráírt vagy három sort, s ezzel a kérdés el volt intézve.”).

A gyémántokat egy fogkrémes tubusba rejtette el, ami különleges izgalmakat jelentett akkor, amikor Moszkvából, útban Bécs felé, Dániában letartóztatták, egy hetet börtönben töltött, s a detektív – mint írja – kézbe vette a gyémántokat rejtő fogkrémes tubusát és a cipőkrémes dobozát. (Pünkösti Árpád: Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2004. 20.) Azt mondják, hogy ettől kezdve, bizonyos taktikai vagy stratégiai helyzetekre alkalmazva vált a szavajárásává: ha a fogkrémes tubusból kinyomjuk, ami benne van, az már nem tehető többet oda vissza.

Már most szólok: ha Orbán egyszer megbukik, s távozni készülne, feltétlenül javasolt Orbán fogkrémes tubusa tartalmának átvizsgálása is. Legfeljebb, amit onnan kinyomnak, azt már nem lehet többé oda visszatenni.

Na, sag schon..!