Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.


Nyílt levél Rogán Antalnak
Nyílt levél Rogán Antalnak, Budapest V. kerülete polgármesterének, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja vezetőjének

Felelősségünk
A mai, mérhető társadalmi támogatottsággal rendelkező pártok vezetőinek többsége az én nemzedékemhez tartozik: harmincöt és ötvenöt éves kor közöttiek, akik már nem hivatkozhatnak, nem hivatkozhatunk semmire. Megvolt az időnk, hogy tanuljunk, világot járjunk, tapasztalatokat szerezzünk az államigazgatásban, magánszektorban, közéletben, politikában. Felelősséget vállalhattunk, csapatban és egyénileg is megmutathattuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy mit tudunk. Kifejthettük álláspontunkat a saját csapatunk és a szélesebb nyilvánosság előtt, megtanulhattunk szerepelni élő és egyenes adásban az országos médiában is. Kiderülhetett rólunk, hogy szakpolitikusként vagy a közpolitika szélesebb területein rendelkezünk-e tudással, felkészültséggel, képesek vagyunk-e megfogalmazni meggyőző érveket.

A DK kongresszusa elé
Október 12-én tisztújító kongresszust tart a Demokratikus Koalíció. A gyűlés megadja az alaphangját a majdani kampányunknak, ismét megerősíti értékeinket, és hangsúlyozza programunk főbb elemeit. Fontos állomás lesz a magyar politikában, de nem a legfontosabb. A közeljövő legjelentősebb eseménye majd a jövő évi parlamenti voksolás lesz, amelyen a DK sikeresen fog szerepelni. Ezért dolgozunk.

Hódítsuk vissza hazánkat!
A demokraták többsége sajnos a Fidesz kottájából játszik. Dübörög az ígéretverseny: a pártok egymásra licitálva osztogatják a kevesek által megtermelt adóforintokat. Ezek az ígéretek persze üres szavak, mert egyre több mindenre adnának pénzt, márpedig évről évre nem több, hanem egyre kevesebb az elosztható pénzmennyiség. Hiszen nem nő az adófizetők száma, hanem csökken, ahogy csökkennek a beruházások és a termelés. Vagyis az ígérgető politikusok és pártok felelőtlenek és becstelenek, hiszen pontosan tudják, hogy ígéreteik hazugok és teljesíthetetlenek. Mégis miért teszik ezt?

Istenhit és politika
A legtöbben keresünk valamit az életben. A létezésünk értelmét, társat, célokat, egy vonzó ügyet, lelkiismereti nyugalmat, megbocsátást vagy éppen kibúvókat. Élethosszig tart ez az utazás. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül a keresésben. Aki hisz a természetfelettiben, Istenben, soha nincs egyedül, mert biztos lehet az igazság létezésében, s van értelme a küzdelmének.

Idényindító a nyitottság jegyében
A DK tegnapi sok ezres budapesti rendezvénye négy szempontból volt számomra kiemelt jelentőségű.

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összehangolja az oktatási és a hallgatói szolgáltatásokat a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a ...
Bővebben >>