Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Paulina napja van.
A Klubrádió tulajdonosa megpróbálta kirúgatni a Jelen egyik újságíróját – állítja a 168.hu
2021-05-08 12:17:48
A Klubrádió tulajdonosa megpróbálta kirúgatni a Jelen egyik újságíróját – állítja a 168.hu

A Klubrádió tulajdonosa megpróbálta kirúgatni a Jelen egyik újságíróját – állítja a 168.hu

A hívás tényét Arató is elismerte, amit azzal magyarázott, hogy véleménye szerint az újságíró összeférhetetlenségi állapotba került amiatt, hogy heti egy alkalommal ő vezeti a Beszóló című interaktív műsort a Spirit FM-en. A Jelen főszerkesztője nem engedett Arató beavatkozási kísérletének.

 

A hetilap az Újságírókra vadászik a Klubrádió tulajdonosa című írása elején felidézte, hogy a Klubrádió honlapján korábban már bojkottfelhívással és különféle meglehetősen markáns jelzőkkel támadták a Spirit FM és az ATV Csoport munkatársait, valamint felmondásra próbálták rábírni őket. A 168.hu forrásai egybehangzóan azt állítják, Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa ennél is tovább ment a napokban, amikor egzisztenciális nyomást igyekezett gyakorolni legalább egy esetben olyan újságíróra, aki a Jelen című hetilapnál betöltött főállása mellett heti egy alkalommal a Spirit FM Beszóló című interaktív közéleti kibeszélőshow-ját vezeti.

 

Arató felhívta Lakner Zoltánt, a Jelen főszerkesztőjét, akinél megpróbálta kirúgatni Ónody Molnár-Dóra újságírót. Lakner nem kívánta kommentálni az információt, de nem tagadta azt. Az értesülés szerint kirúgatni próbált Ónody-Molnár sem kívánt mit hozzátenni a több forrás által is megerősített értesüléshez.

 

Arató nem tagadja, hogy felhívta Laknert, így magyarázta a hívást: „Annyit vetettem fel Laknernek, hogy nem összeférhetetlen-e a Jelennél dolgozni és emellett beülni az elrabolt vagyonba”.

 

A médiavállalkozó a 168 Óra azon kérdésére, hogy ha senkit nem akart kirúgatni, miért a főszerkesztőt, mint a munkavállalók főnökét kereste meg, miért nem az érintett újságírót, megismételte: nem ismeri a Jelen teljes stáblistáját.

 

A Klubrádió többségi tulajdonosa egyébként már korábban is a vészkorszak jogfosztásaihoz hasonlította a 92,9 MHz-es frekvenciával történteket. Ezzel kapcsolatban a 168 Óra hetilapnak adott csütörtöki interjújában Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója kijelentette: „A holocaust áldozatainak emlékét sohasem használnám fel üzleti célokra, a zsidóság irtása és egy frekvencia pályázat között párhuzamot vonni szerintem ízléstelen.”

 

(forrás: media1.hu)

További híreink
Melege lehet a Fidesznek a pedofilba bújtatott melegtörvénytől
Viszonylag közismert, hogy a néhai Arthur J. Finkelstein, a Fidesz és megannyi másik jobboldali párt és politikus tanácsadója homoszexuális volt sok évtizeden át élt bold...
2021-06-18 21:30:51, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Felfüggesztette a DK-ba tartó Molnár Gyula tagságát az MSZP
Az MSZP elnöksége felfüggesztette egykori elnöke, Molnár Gyula párttagságát, miután Molnár bejelentette, ha nyer a választáson, a DK frakciójába ül. A szocialisták egyútt...
2021-06-18 21:30:49, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A mostani miniszterelnök nem az ország miniszterelnöke
Két dolgot leszögezhetünk. Az első röviden elintézhető: Batthyány Lajos óta nem volt olyan miniszterelnöke ennek az országnak, akinek a legfőbb és legmeghatározóbb szempo...
2021-06-18 21:30:46, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A virtuális valóság univerzumába vezető kapu nyílik Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Bővebben >>