Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ivett napja van.
Alföldi: Mi nagyobbá tettük nemzetünket
2013-06-23 11:16:53
Alföldi: Mi nagyobbá tettük nemzetünket

Alföldi: Mi nagyobbá tettük nemzetünket

20 perces taps és könnyek – ezzel búcsúztatták Alföldit szombat este a Nemzeti Színházban.

 

Nem számítottam semmire, azzal foglalkoztam, hogy valahogy túléljem…túléljük… mármint lelkileg” – mondta Alföldi Róbert a noltv.hu-nak az utolsó előadás után. A Mephisto című produkcióra a törzsközönség meglepetéssel készült. Amikor a taps leállt, a nézők "Köszönjük!" feliratú plakátokat emeltek fel. A balkonról transzparensek lógtak ki a darabból vett idézetekkel: "jog az élethez és a szabadsághoz", "to be, or not to be" felirattal. Utána pedig élő trombitaszóval, az Il silenzioval búcsúztak a társulattól. Felálltak úgy, ahogy a nagy művészeket tisztelik meg általában, könny és mosoly egyaránt látható az arcokon.

 

 

Majd biztos lesz egy pillanat az életemben, amikor azt fogom mondani, hogy erre végtelenül büszke vagyok, és csodálatos, ami ma este történt. És az is. Ugye, van egy olyan mondás, amikor a közönség közösséggé válik… de hát most borzalmas… hogy nem tudsz ésszerű magyarázatot adni arra, hogy ennek miért kell, hogy vége legyen? Azon kívül nagyon primitív és kulturálatlan, és azt gondolom, hogy nagyon ósdi dolog miatt, hogy politika” – mondta Alföldi Róbert a Nemzeti Színház e hónap végéig még hivatalban lévő igazgatója.

 

Mi nagyobbá tettük a nemzetünket ezzel az öt évvel. És borzasztó, hogy ez nem kell, vagy nem elég, vagy ez nem fontos” – mondta Alföldi, aki a meghatódottságtól szemmel láthatóan nem tud a kamerába nézni… talán szomorú is.

 

Mindenki nézze meg a videót, de közben azt ajánlom, csak erős idegzetűek tegyék. Fürödjenek abban a dicsőségben együtt Alföldivel, amire tényleg büszkék lehetünk, mert talán soha nem volt ilyen sikeres a Nemzeti, mint az ő idejében. És közben azt is ajánlom, hogy merengjenek el azon is, hogy ebben a minden téren politikától áthatott, büdös és értéktelen világunkban, valahol mégiscsak értéket teremtettek. Micsoda közhely! És mégis mennyire igaz ez 2013 Magyarországára.

 

Persze, ahogy Alföldi mondja, idő kell hozzá, hogy arra tudjon gondolni, hogyan tovább, és ne arra, hogy abból a házból ki kell költözni.

 

A csúcsról elég nehéz elindulni. Mert ugyebár onnan elvileg csak lefelé visz út. De biztos vagyok benne, hogy ő a csúcsról is felfelé megy tovább.

 

Bánhidi Emese

 

 

Utoljára frissítve: 2013-06-23 14:22:36

További híreink
Elhunyt Brunner Győző, a Metro és a Taurus korábbi dobosa
Hosszú betegség után meghalt Brunner Győző, a Metro és a Taurus egykori dobosa. Az évtizedek óta Kanadában élő zenész 77 éves volt. Halálhírét egykori zenésztársa, Frenre...
2021-02-20 11:39:30, Hírek, Kultúra Bővebben
Az országos kéktúra buktatói
Az Országos kék jelzés a Kőszeg feletti Irott-kőtöl a Zempléni-hegységbeli Hollóházáig, több mint 1160 kilométeren át kanyarog. Akik ezt a nyomvonalat végigjárják, azok ...
2021-02-18 20:04:20, Hírek, Kultúra Bővebben
Meghalt Börcsök Enikő
Hosszú, súlyos betegség után, csütörtök hajnalban elhunyt Börcsök Enikő, a Vígszínház nagyszerű művésze, a magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb színész egyénisége. A...
2021-01-28 18:07:27, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nagyon boldog vagyok. Majka közbenjárt a zenészekért Szíjjártónál. Immár biztonságban a kultúra, hála a két, k...
Bővebben >>