Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Paulina napja van.
Elismerte a rendőrség, hogy civil autóval követték Czeglédy Csabát
2021-05-29 20:50:27
Elismerte a rendőrség, hogy civil autóval követték Czeglédy Csabát

Elismerte a rendőrség, hogy civil autóval követték Czeglédy Csabát

A nyomozást megszüntették, ugyanis a Mazda rendszáma titkos, de valós. A határozat úgy is hangzik, hogy az autó használatára „az adott helyen és időben a rendőrség bűnüldöző tevékenységével összefüggésben került sor”.

 

Czeglédy Csaba úgy véli, az ellenzéki politikusok követése már mindennapos gyakorlat „a Fidesz kézivezérelte” belügyi szerveknél. Ennek oka pedig szerinte az, hogy „minden erkölcsi és jogi határ megszűnt, annyira rettegnek a jövő évi vereségtől”.

 

Az nem derült ki, hogy pontosan miért követte a rendőrség a DK-s politikust, akinek már amúgy is akad dolga a törvénnyel, ugyanis jelenleg is költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. A Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben múlt héten hallgatták ki a képviselő négy társát.

További híreink
Melege lehet a Fidesznek a pedofilba bújtatott melegtörvénytől
Viszonylag közismert, hogy a néhai Arthur J. Finkelstein, a Fidesz és megannyi másik jobboldali párt és politikus tanácsadója homoszexuális volt sok évtizeden át élt bold...
2021-06-18 21:30:51, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Felfüggesztette a DK-ba tartó Molnár Gyula tagságát az MSZP
Az MSZP elnöksége felfüggesztette egykori elnöke, Molnár Gyula párttagságát, miután Molnár bejelentette, ha nyer a választáson, a DK frakciójába ül. A szocialisták egyútt...
2021-06-18 21:30:49, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A mostani miniszterelnök nem az ország miniszterelnöke
Két dolgot leszögezhetünk. Az első röviden elintézhető: Batthyány Lajos óta nem volt olyan miniszterelnöke ennek az országnak, akinek a legfőbb és legmeghatározóbb szempo...
2021-06-18 21:30:46, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A virtuális valóság univerzumába vezető kapu nyílik Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Bővebben >>