Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Paulina napja van.
Ferenc pápa nem kíváncsi sem Orbánra, sem Áderre
2021-06-06 15:47:16
Ferenc pápa nem kíváncsi sem Orbánra, sem Áderre

Ferenc pápa nem kíváncsi sem Orbánra, sem Áderre

A legfrissebb programterv szerint Ferenc pápát a repülőtérről egyenesen a Hősök terére, a kongresszus helyszínére szállítják, azt követően pedig rögtön Szlovákiába utazik, ahol – értesülések szerint – három és fél napot tölt el.

 

A National Catholic Register (NCR) című amerikai katolikus lap cikke szerint az egyházfő világossá tette, hogy bár többször is meghívták állami látogatásra, egyedül a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson vesz részt, amelynek ő celebrálja a zárómiséjét szeptember 12-én, így mindössze három órát tölt az országban, kihagyva az udvariassági vizitet az államfőnél és a miniszterelnöknél.

 

Vatikáni és magyarországi források szerint a diplomácia dolgozik azon, hogy meggyőzzék a pápát látogatása meghosszabbításáról, illetve arról, hogy ne hagyja ki a találkozót Áderrel és Orbánnal.

 

„Politikai feszültség várható a háttérben amiatt, hogy a Vatikán kerülni akar minden politikai találkozót, ideértve a Sándor-palotában tett látogatást is, amely pedig a program része kellene hogy legyen” – mondta egy bennfentes budapesti forrás az NCR-nek.

 

„Valami itt nem stimmel, legalábbis a diplomácia és a protokoll szempontjából” – írta Luis Badilla, a Pápai Államtitkárság által működtetett, Il Sismografo című blog szerkesztője. A National Catholic Register szerint „hatalmas arculcsapás” lenne Orbán Viktor számára, ha végül tényleg ezek a tervek valósulnának meg.

További híreink
Hét ok, amiért Ferenc pápa nem akarhat találkozni Orbánnal
Milyen meglepő, hogy ezen most csodálkoznak a kormányban, meg az egész Fidesz-KDNP galeriban, hiszen így nem tudnak a pápából hasznos hülyét csinálni. Hát akkor segítek e...
2021-06-06 15:47:22, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Fidesz nőtagozata multimilliomos gazdasági zseni
Szijjártó felesége első üzleti évében 285 milliót, Sarka Kata és Rogán Cecília 560 milliót, Várkonyi Andrea bő 35 milliót, míg Rákay Philip 200 milliót kasszírozott az el...
2021-06-01 19:58:08, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Külügyi források szerint orgiákra járt a titokban leváltott thaiföldi magyar nagykövet
Vállalhatatlan életet élt Bus Szilveszter – írja magyar külügyi forrásaira hivatkozva a 168.hu, mi áll Magyarország thaiföldi nagykövetének feltűnést keltő visszahívása m...
2021-05-29 20:50:32, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy tűnik az állam számára túlságosan megterhelő feladat volt a nevelőszülői hálózat fenntartása, ezért inkább...
Bővebben >>