Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Botond, Mózes napja van.
Korai nyitás: máris megjelent a vírus az óvodákban, iskolákban
2021-04-26 19:22:42
Korai nyitás: máris megjelent a vírus az óvodákban, iskolákban

Korai nyitás: máris megjelent a vírus az óvodákban, iskolákban

 

A Népszava cikke szerint egy fővárosi óvodában egy kisgyermekről derült ki, hogy elkapta a vírust, nem sokkal később az édesanyja is beteg lett. A nagyatádi Árpád iskolában - amint arról a Népszava is beszámolt - három nap jelenléti tanítás után egy egész osztály került karanténba, miután az egyik kisdiákról kiderült, hogy koronavírusos. Kedden az ATV Híradója pedig arról számolt be, hogy Pécsen két bölcsődében és két óvodában is megjelent a vírus.

 

Mivel a fent említett esetek és az iskolanyitás között nagyon kevés idő telt el, feltételezhető, hogy többen már eleve fertőzötten mentek be az intézményekbe. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) több tucat visszajelzés érkezett a hétfői iskolanyitásról, ezek között található egy falusi iskola pedagógusának beszámolója, amelyben arról írt: négy alsós osztályuk van, három osztályban pedig kiderült, hogy egy-egy kisgyermek családtagja covidos. Ennek ellenére a gyerekek hétfőn ott voltak az iskolában. - Van olyan gyermek is, akinek az édesanyja, a nagypapája és az édesanyja testvére is fertőzött, egy háztartásban élnek, és a kislány ott volt ma az iskolában. Sajnos én továbbra is félek a jelenléti oktatásban - írta.

 

Több olyan iskola is van, ahol a gyerekek jelentős része (akár 50 százaléka) otthon maradt, de vannak olyan intézmények is, ahol szinte mindenki bent volt. Egy észak-alföldi iskolában tanító pedagógus azt írta a PDSZ-nek: az iskolából mindössze ketten hiányoztak, a tantermek "teltházasak", a hét eleji esős idő miatt "egymás hegyén-hátán" voltak a gyerekek az óraközi szünetekben. - Első osztályosaim mindannyian jelen voltak, írás órán fogom az egyik gyermek kezét, kanyarítjuk a Q betűt, és ekkor akkorát tüsszentett, hogy még a maszkom alatt is voltak “cseppek”. Az első oltást nyolc napja kaptam meg, egyébként krónikus beteg vagyok – tette hozzá.

 

Az ellentmondásos központi tájékoztatók okozta káoszt talán annak a budapesti pedagógusnak a beszámolója szemlélteti a legjobban, aki arról írt: az iskolaigazgató nekik azt mondta, nem fogja megakadályozni, ha a tanárok online közvetítik az órákat. "A város másik iskolájában az hangzott el, nem csinálhatják, mert a tankerület megtiltotta" - fogalmazott.

 

A PDSZ pénteken Áder János köztársasági elnöknek - aki feleségével alapítványt hozott létre a koronavírus miatt árván maradt, eddig több mint 600 gyermek támogatására - is levelet írt, azt kérve: "vesse latba befolyását", hogy a járvány jelenlegi szakaszában minden intézmény visszatérhessen a digitális munkarendhez. Hangsúlyozták: ez nem a pedagógusok, hanem az egész ország érdeke.

 

 

 

Utoljára frissítve: 2021-04-26 19:28:16

További híreink
Nem a korsó sör miatt érik az elszámoltatás
Gyurcsánynak persze abban igaza van, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke igen sok szempontból börtönérett személy. Csakhogy, mint azt a Bibliából is tudjuk: van a...
2021-04-24 19:29:18, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Több száz őrzővédő masírozott Dunaújvárosban – választ kaptunk a rendőrségtől
Április 16-án Dunaújvárosban félezer biztonsági őr vonult fel, hogy erőszakkal elfoglalja a DUNAFER telephelyét. Az illetékes rendőrkapitányságot kérdeztük az esettel kap...
2021-04-24 19:29:14, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A rászorulók helyett az autósoknak lesz ingyenes 22-én a BKK-közlekedés
A Budapesti Közlekedési Központ arra ösztönzi az autóval közlekedőket, hogy a környezet és saját egészségük megóvása érdekében válasszanak egyéb, alternatív közlekedési e...
2021-04-20 17:25:33, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem csitul a vita a két ellenzéki jelölt közt Zuglóban, a csetepatéba pedig már az MSZP szekszárdi jelöltje is...
Bővebben >>