Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Márta napja van.
Melege lehet a Fidesznek a pedofilba bújtatott melegtörvénytől
2021-06-18 21:30:51
Melege lehet a Fidesznek a pedofilba bújtatott melegtörvénytől

Melege lehet a Fidesznek a pedofilba bújtatott melegtörvénytől

Persze a kutyát nem érdekelte volna, hogy Finkelstein kivel él, ha az ügyfelei között nem lettek volna többségben a melegjogok kiterjesztését ellenző (és akkor finoman fogalmaztam) alakok.

 

Ezzel arra akarok rávilágítani, hogy a politikai játszmákban a moralitás kisebb szerepet játszik, már ha egyáltalán játszik bármilyen szerepet.

 

Éppen ezért nem is írok arról, hogy miért nem jó az a törvény, amely átment most a magyar törvényhozáson, megtették már jó páran. Foglalkozzunk most azzal: megérte? Ez egy politikai döntés, nézzük mivel járt eddig és még mivel járhat.

 

Az biztos, hogy a Fidesz törzsszavazói között bőséggel akad olyan, akit egy kiadós b***zással aktivizálni lehet. Ilyen egyébként van más pártok szavazói között is, legfeljebb kevesebb. Azonban aki a vidéken ragadt 55 pluszos szavazókra hajt, annak ez a törvény feladja a leckét. Ezzel a gondolattal kellett szembesülnie a Jobbiknak is, hiszen a fő vadászterületükön nem nagyon jó egy lapra kerülni a "lipsi b***kkal".

 

Tehát belpol haszna kb. annyi van a dolognak, hogy a saját szavazótábor átmozgatása megtörténik, és a moralizálásra hajlamos ellenzéki értelmiség hite megrendül az ellenzéki összefogásban. Ami kb. mindegy, ellenzéki összefogás ettől függetlenül lesz vagy nem lesz.

 

Ártanak embereknek? Talán.

 

Mint minden politikai petárdának használt törvény, ez sem ér hajítófát sem. Homályosan fogalmazott, betarthatatlan. Mondanám, hogy két dekázás meg samponreklám-imázsvideó között ennyire telik, de ezekhez az IM-nek semmi köze nincsen, ezeket a jogszabályokat a propagandaosztály találja ki és ügyvéd haverjaik írják, ahogy épp kijön a lépés.

 

Nehéz elképzelni, hogy a tévécsatornák a nyugatról vett licenszműsorokból ki fogják szerkeszteni a meleg szereplőket. Ha akarnák se tudnák. Persze működik egy-két leszbicsók kivágása, de ha az ilyen Anglia Süt, Dánia Hidegburkol meg Ki Lesz a Legjobb Ausztrál Villanyszerelő típusú realityket nézzük, akkor nem. Márpedig ezek nagyon olcsó műsorok, a három évvel ezelőtti szezont megveszik olcsón, a létező legolcsóbb fordítókkal így-úgy lefordítják, egy kis hangalámondás, és mehet is képernyőre. Márpedig ezekben, hacsak nem térünk át a Kirgiz Kecskepásztorokra, szinte mindig van meleg szereplő.

 

Nem nagyon látom, hogy a magyar média az ilyen vett műsorok és filmek nélkül elboldogulna. Meg azzal se, hogy a Netflixet az HBO Go-t, vagy épp az Amazont korlátozni tudnák. Megint arról van szó, hogy az én életemben semmilyen változást nem fog hozni a törvény hiszen semmilyen magyar tévéműsort nem nézek, Mari néni eddig is a Szulejmánt nézte. Összességében inkább az a valószínű, hogy a homoszexualitás népszerűsítésére vonatkozó részt mindenki ignorálni fogja, és ez a Fideszt egyáltalán nem fogja zavarni.

 

Persze nem full ciszheterónak lenni Magyarországon az eddiginél is rosszabb lesz. Nagyjából tízezer embert érdekel ez annyira, hogy kisétáljon egy langymeleg délután a Kossuth térre. Én ott voltam, még mielőtt...

 

Orbánék pontosan tudják, hogy ez a törvény valószínűleg kaszát fog kapni az EU-tól, majd valamikor egy-két év múlva. Belpolitikai szempontból ennek különösebb látszata nem lesz. Aki eddig is utálta őket, örül, a törzsközönség pedig - szürpríz - habzó szájjal fog b***zni.

 

Az igazi kérdés a nemzetközi politikai retorzió.

 

Az biztos, hogy erre az összes nyugati szövetségesünktől jönni fog az elítélő nyilatkozat, Orbán megint fingott egyet a vacsoraasztalnál. Azonban akármennyire is erős a legendás b***lobbi (más szóval akármennyire fontos a városi lakosság szavazata a nyugati politikusoknak) annyira nem az, hogy belenyúljanak a nemzetközi status quo-ba.

 

Kivéve ha:

 

- Joe Biden, aki megválasztása óta mást se csinál, mint nagy szimbolikus politikai gesztusokat tesz, nem látja kockázatmentesen seggbe rúgható csicskának Orbánt;

 

- Emmanuel Macron, akitől szintén nem áll távol a szimbolikus politizálás nem akar aláfűteni a németeknek;

 

- a német választáson, ami ősszel lesz, nem lesz kockázatmentes kampánytéma az, hogy a CDU hallgatólagosan eltűri Orbán putyinista homofób ámokfutását.

 

Vagyis Orbán a szokásosat játssza. Közepes-magas belpol nyereségbe néhány New York Times-cikk, meg néhány elhatárolódó nyilatkozat belefér. Úgyse bántják.

 

Aztán lehet, hogy mégis. Egy videó innen, néhány kép onnan, megvan az hamar. Csak egész a Szájer-sztoriig ilyen nem történt, és a Fidesz úgy gondolja most se fog. Meglátjuk.

 

Diétás Magyar Múzsa

 

További híreink
Titokban Lázár Jánosnál járt Orbán Viktor
A kormányfő feleségével látogatott el a mezőhegyesi tangazdaságba. Az útról csak a helyiek beszélnek, a kormány nem.
2021-07-28 20:26:49, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mégis feltűnt egy magas rangú fideszes politikus a Budapest Pride fesztiválon
Az elmúlt héten megtartott Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre közölte: nem lesz fideszes politikus a Pride-on, mert a kettő között nin...
2021-07-27 13:22:55, Hírek, Aktuális2 Bővebben
10 éven belül betiltaná a cigarettákat a Marlboro és az IQOS gyártója
A Philip Morris anyacég 2031-ben nem szívesen látna cigiző embereket az utcákon.
2021-07-27 13:22:52, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Lehet, hogy most jött el az ideje, hogy nagyobb tárolókban gondolkodik az ágyneműk számára? Vagy elege lett ab...
Bővebben >>