Rövid összefoglalás a cikkről , ami a linken részletesen elolvasható. Adott egy nagylétszámú csoport és napjaink fontos kérdése, az állatvédelem. Mindenhonnan áradnak az állatkínzással kapcsolatos hírek és egyes politikai formációk az állatvédelmet kampányelemként is felhasználják napjainkban. Azt gondolhatná az ember, amiről ilyen mértékben szó van, az a társadalom számára fontos kérdés. Mennyire tudatos ez az érdeklődés, vagy mennyire az elvárásnak való megfelelés. Ennek tanulmányozására nincs is jobb, mint a közösségi média. Nehezen tudja az ember a kávéját meginni a Facebook előtt, ami hazánkban a vezető a közösségi felületek palettáján, hogy ne támadjanak ránk a borzalmas állattartás következményei. Kidobott, gazdit kereső kutyák, cicák, orvosi számlára gyűjtő közösségek.  Az állatbarát közösségek viszonylag nagy létszámmal üzemelnek, hálás téma, csoportalapításra. Magyarországon a lakosság több, mint 40%-a tart hobbiállatot. Felmerülhet a kérdés, hogy ez a területe életünknek, mennyiben tud pozitívan fejlődni és mennyire formálja a társadalmat a felelős állattartás tárgyában. A csoportok csupán a kereslet felületes kiszolgálását vállalják fel, vagy társadalmi felelősségtudattal is rendelkeznek?

Természetesen senkitől nem várható el, hogy bármely ügy zászlóshajója legyen. Azonban általánosságban a társadalmi normákat senki nem vitatja, hacsak pont nem azok ellenébe lett alapítva. Az állattartás Magyarországon és annak szabályozása gyerekcipőben jár. Bár van törvényi kerete, annak betartása nem érvényesül maradéktalanul, hivatali szinten egy külön cikket érdemelne, de társadalmi szinten is valahogy úgy van, létezik, de senki nem veszi komolyan. Ezen kár keseregni, a törvény önmagában karakterhalmaz, akkor válik élővé, amikor a társadalom magáévá teszi. Hogy élővé váljon egy törvény, ahhoz azt a társadalomnak alkalmazni és annak betartását el kell várnia. Ahhoz, hogy társadalmi normává váljon, olyan természetesnek kell válnia, mint hogy nem lop az ember és nem sért magánbirtokot, nem szemetel, nem végzi el a dolgát az utcán.

Úgy tűnhet, mellébeszélek, de fontosnak tartottam tisztázni a témakört, miről is akarok gondolatokat írni, mert az a támadás ért, személyes sértettség okán született az előző írásom. A mondás, a téma az utcán hever, mindenkinek ismerős talán. Így lettem hajót lékelő felforgató, mert egy közel 80 000 ezres tagságú csoportban, tagságom ideje alatt, szinte az összes kórtünetet megtapasztaltam, élőben, amik jellemzik a magyar állattartási kultúrát és a társadalom mechanizmusát.

Következetlenség.  A csoport leírás tartalmazza (már nem), a mai legfontosabb kérdésre, az ivartalanításra a választ, hogy támogatja. Úgy érezheti az ember, akkor itt minden rendben. Nyugodtan írhat ebben a témában, vitatkozhat róla. Az első meglepetés akkor éri, amikor egy perc alatt közellenséggé válik és a vita következménye az lesz, hogy elveszik a hozzászólás lehetőségét, vagy egyenesen törlik a posztot.  Hogy is van ez, ivartalanításpárti csoport, ahol egy téma van, ami a tabu, az ivartalanítás és az arról folyó felvilágosítás, még ha vita is keveredik belőle. (utóbb a csoport leírásából el lett távolítva ez a kritérium, nem tudom a jelenlegi állapotot)

Információ szabad áramlása, felvilágosítás hiánya. Deklaráljuk, állatkínzásokról nem lehet feltenni a csoport nyugalma érdekében posztot. Miközben a társadalom ereje lenne szükséges ahhoz, hogy nyilvánosságot kapjon az ilyen történet, hogy védekezni tudjon ellene és egységesen fellépni, mi gyorsan ennek lehetőségét kizárjuk. Hivatkozunk arra a csoport békessége és nyugalma érdekében. Szép vattacukor világ, amiben röpködnek a lávcsik és puszcsik, a borzongást az esti híradóra hagyjuk. Nyilvánosság, mint kontroll, ezt a közösséget, nem kavarhatja fel.

Képmutatás. A hírfolyamban egymást követik a mentésre váró kutyusok megosztásai. Milyen lelkiismeretes közösség, mondhatjuk. Kötelező körök a mama nélkül maradt otthon születetett pár napos kölkök fotói alatt. Mentse meg valaki, ember mit tettél, mi minden csinálnának a felelőtlen emberekkel, akik kidobják, leadják állataikat. Szavak, karakterek, szomcsifejek, zokogó facebook állatszerető emberek. Lincselő hangulat néhol. Idilli kép, amit csak az zavarhat meg, ha valaki elkezdi a felelősséget firtatni. Ivartalanítás, oltások megléte, chip, örökbefogadási szerződés. Ezek a fogalmak, amiket ha lehet, kerüljünk, az össznépi sírás alatt. Különösen akkor, ha a boldog „anyuka” teszi közkinccsé a hobbiból tartott kedvence által produkált „gyerekeit”. A mindeddig állatvédelmet és állatmentést követelő emberek átalakulnak, gazdivédővé.  A felelős állattartást hiányoló emberek közellenséggé válnak, személyes sértettként támadnak nekik, mintha a saját életükről, példájukról lenne szó. Mintha érintve éreznék magukat, ezért a legjobb védekezés a támadás. Vita, személyeskedés, majd a poszt lenémítása, vagy törlése. Nincs poszt, nincs probléma. Lényeg a csoport hangulatának megőrzése.

Konfliktus megoldás. A közösségi médiában a moderátori felelősség nagy. Lenne. Sokan azonban ennek nem a terhét látják, azon túl, hogy állandóan arra hivatkoznak, nekik is van életük, sokkal inkább a birtoklást. Van egy csoportom, ami, hu de nagy taglétszámú, nagyon menő vagyok. Izgatottan nézik, mennyivel nőtt a létszám. Ez persze csak feltételezés, amit abból gondolok, ha megnézem a vitás posztokat rendező moderálási eszközöket. Egyszerűen fogalmazva, a múltat végkép eltörölni. No poszt, no cry. Ha véletlenül valaki még akadékoskodik, hogy miért nem lehet egy fontos témáról végre nyíltan vitatkozni és beszélgetni, akkor azt is töröljük. Nem kell a feszültség, a csoport hangulatának megőrzése céljából. Újra és újra a csoport hangulata. Komoly érv, mert hiszen senki nem vitatja, van, aki kizárólag kikapcsolódni vágyik. Ennek érdekében, bármi megengedhető, akár szépen csendben a gyom kiválogatása is a gyönyörű virágoskertünkből, ami jelen esetben azt jelenti, eltávolítjuk azokat, akik megzavarják az idilli tájképet. Ezek általában ebben a csoportban állatmentők, állatvédők, felelős állattartók, mert nagy valószínűséggel, ők szokták firtatni, az állatvédelmi törvény betartását és az állatok civilizált tartási körülményeit.

Konklúzió. Tehát elindultunk egy állatbarát közösségből, ami feltételezhetően az állatokat szereti és pont ezért védi is. Következetlenség+ információ szabad áramlásának, informálás elősegítésének hiánya + képmutatás +konfliktus megoldásà --> gyönyörű, ámbár teljességgel felelőtlen állatbarátkiskert, felelőtlen gazdik simogatója.

Az engem ért támadások fő érve az volt, személyes sértettség íratta meg velem az előző cikkemet. Szeretném jelezni, az utolsó nézeteltérést, már magam is felvállaltam, mert úgy gondoltam, a napok óta folyó tisztogatási műveleteket erkölcsileg nem vállalom fel tovább. Az ok, hogy próbáltam higgadt maradni, az annak a 20 kutyának tudható be naponta, akinek lehet tudtam segíteni a csoportba való posztolással, vagy éppen aktuálisan kutyust keresett valaki, aminek épp megfelelt egy szerencsétlen kutya. Az előzőekben leírt várható reagálásokat felmértem, de amikor láttam ismételten az lett moderálva és letámadva, aki a törvényt kérte számon és a zsinórban születő almokról kérdezett, én úgy döntöttem, ehhez én cinkosan nem asszisztálhatok. A következményeket felmértem és vállaltam is. A cikk születése annak volt betudható, hogy az én nevetve posztolt bejelentésemet, miszerint ki lettem rakva (nem, nem én léptem ki, ahogy azt egyik helyen állították, majd máshol finoman céloztak rá segítséggel történt), legnagyobb meglepetésemre, azok az állatmentők és kutyarehabilitálók fogadták a legnagyobb természetességgel, akiknek munkája az adott csoportban, hogy mekkora állatszerető és állatvédő közösség, hömpölyögnek a hírfolyamban. A mentéseik, mivel ők maguk már ki lettek rakva, vagy tiltva.  Nem akarom magam ismételni, hisz ezt leírtam az előző cikkemben.

A tegnapi este folyamán, csúnya és kevésbé csúnya személyeskedés folyt ellenem is, sőt, azok irányába is, akik alátámasztották, teljesen helytálló, ami kritikákat megfogalmaztam.  Én magam részéről lezártnak tekintem a vitát. Nem vagyok mindenek felett álló. Viszont szeretném javasolni, hogy akik letámadtak, hogy mertem én ilyent írni, szálljanak kicsit magukba, valószínűleg semmit nem értenek abból, hogy mi a felelősségvállalás, a társadalmi kontroll, a vita szükségessége a fejlődéshez. Értem én a cukimuki vattavilágot, de attól még létezik a valóság. És a XXI. században felelőtlen állattartónak lenni ciki. Azt védeni a népszerűség érdekében, meg tisztességtelen. Pláne, állatbarátként.