Az olvasók talán megbocsájtják, Anett, hogy tegeződve fogunk beszélgetni, de mi régóta ismerjük egymást. Valamikor 2009-2010 táján találkoztam veled először liberális politikai rendezvényen.  Talán nyolc éve?

Több mint nyolc éve ismerjük egymást, én 2008-ban jelentem meg a Szadiban, szerintem van már 10 éves is az ismeretségünk.  De intenzívebben talán 2009-ben kerültünk kapcsolatba egymással, közös projektek által.

Akkoriban Németországban tanultál. Te voltál a tornacipős,

bringás csaj, aki berobbant a világvége hangulatú válságbeszélgetésbe és pimaszul megmondtad a véleményed.

Igen, kint tanultam Németországban, de azért mosolyodtam el - bár nem látod a telefonon -, most is egy tornacipőben vagyok és biciklivel érkeztem. Kihasználom a lehetőséget, hogy csak délután lesz hivatalos találkozóm, ahova ki kell öltözni. Gyakorlatilag ugyanúgy nézek ki, mint ahogy akkor, amikor először találkoztunk a Balzac utcában, csak most nem kék a tornacipőm, hanem rózsaszín.

Rózsaszín? Egy jó liberálisnak kék a cipője.

Igen, hát igen, lehet rossz liberális lettem azóta, nem tudom… Vannak olyan hangok, akik azt mondják, az lettem. Remélem ez nem így van.

Nagyon fiatal voltál és idegesítően lelkes. Tele víziókkal és energiával. Változott azóta valami a közélet és közbeszéd kultúrájában? 

Sokat változott azóta a politikai élettér és a közbeszéd. Szerintem visszafelé fejlődött. A törést én 2002-re datálom, amikor az orbáni politizálásban egy újfajta retorikai eszközként jelent meg ez a módszer, elfogadottá válva a közbeszédben és a politikában. Az indulat hangja, indulatra épülő manipulálás.   Válaszolva a kérdésedre, egyértelműen visszafejlődés érezhető a közbeszédben és a közéletben. Nem akarom önös célra kisajátítani ennek alátámasztását, de a bőrömön érzem.

Most arra gondolsz, ami a napokban óriási vihart kavart? Hogy elhagytad a PM-frakcióját és az arra történő reagálásokra?

Igen. Megértem, ha érthetetlen döntésnek tűnik a közvélemény számára a lépésem. De azt tapasztalni, 2018-ban, Európában, a társadalom felkészült arra, hogy lámpavasra húzzon valakit, egyelőre csak szóban, az azért döbbenetes. Ilyesmi megnyilvánulást 2010-ben, maximum a szélsőjobbos köröktől tapasztalhatott az ember. A nyilvános megszégyenítése a politikai ellenfeleiknek, vagy a másik ember méltóságának megtagadása rájuk volt jellemző. Én hiszek abban, hogy be fogom tudni bizonyítani, nem minden úgy van, ahogy tálalva lett a társadalom felé. Én hiszek abban, hogy van erőm lejönni erről a lámpavasról.

A közbeszédben és a közéletben a liberálisok szereplése se lett minőségibb. Sőt, szinte nem tudok olyan időszakot mondani, amikor nem volt hangos a sajtó a közösség botrányaitól, 2008 óta napjainkig bezárólag.

Arról be tudok számolni, hogy a 2013 után követő időszakban azok a botrányok miért keletkeztek.  Az azt megelőző időszakra csak szubjektív magyarázatot tudok adni.  Azt hiszem, a liberális közösségben van egy nagy csalódottság, nem is indokolatlanul. Létezett egy olyan liberális párt, ami egyedülálló volt a régióban. Mai napig az európai liberális közösségekben az SZDSZ etalon. Ebben a régióban egyetlen liberális formáció sem tudott olyan tartós pályát befutni, mint az egykori magyar szabadelvű párt. Éppen ezért az MLP-t is nehezen vették komolyan például Brüsszelben, mert a tapasztalatok azt mutatják ebben a térségben kérészéletűek politikai értelemben ezek a politikai formációk.

Ez magyarázatot adhat a liberális közösség belső válságára, de a társadalom is elutasító a liberálisokkal szemben.

A múltban itt volt egy 20 000-s liberális párt, ami sokszínű és meghatározója volt a rendszerváltásnak, a neve összeforrt a demokratikus jogállamért folytatott küzdelemmel. A jog- és alkotmányos rend oszlopainak felépítésével.  Amik a demokratikus jogállam oszlopai.  Amikor ezek az oszlopok elkezdenek repedezni, és teret nyernek az illiberális gondolatok, akkor törvényszerű, hogy a liberális gondolatok veszítenek a súlyukból. Mint egy libikókán. Ez a politikai sajátossága, azonban az ezzel társuló bűnbak generálás már nincs rendjén, én úgy gondolom.

Az MLP-t sokszor éri a vád, hogy öncélúan sajátítja ki a liberális fogalmat. Hogy politikusai saját túlélésük érdekében grundolták a szervezetet, az SZDSZ tetemén…

Ennek a pártnak a keménymagját, olyan emberekből sikerült megépíteni, akik annak idején, akkor is szerettek volna hinni, sőt hittek is az SZDSZ-ben, amikor már tudták, hogy kudarcra van ítélve. A lángot szerették volna életben tartani. Szerintem, ennél becsületesebb dolog nincs. Azt hogy ezt már ki hogyan értelmezi, azt hiszem, nem a mi felelősségünk. A mi felelősségünk abban áll, hogy az esetleges téves értelmezéseket cáfoljuk és ügyesen kommunikáljuk a szándékainkat. Hosszú ideje tudjuk, hogy nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Én arra tudok felelősséget vállani, hogy 2013 óta mi történik és arról őszintén beszélni. Az azt megelőző időszakot te is ismered, a Szabadszájjal, a még éppen életben maradó SZDSZ-szel és a sorra elvesztett irodákkal, amiket egyenként sirattunk meg.

Jó, akkor ugorjunk a régmúltból a közelebbi múltba. 2013 utáni időszak, 2014, amikor az első vád elhangzott, hogy az MLP a semmiből ,  az MSZP és a DK hátán jutott Parlamentbe.

 A válaszhoz 2013-ig kell visszamenni. 2013-ban az MSZP vezetőség részéről megfogalmazódott egy gondolat. A demokratikus ellenzék összefogása, jó üzenet lehet a társadalomnak. Ennek az üzenetnek szerves része lett volna a minél szélesebb demokratikus társadalmi lefedettség.  Ebben a liberális gondolatnak is szerepet kellett kapnia. Fodor Gábort, mint liberális politikust keresték meg, felajánlva egy helyet az MSZP listán. Ekkor már folyamatban volt egy párt megalapítása, amit ma MLP-nek nevezünk. Ez nem a nagynyilvánosság előtt történt, ezért a politika szereplői se tudtak róla.  Fodor Gábor korrekt módon világossá tette, hogy a pártalapítás előtti utolsó pillanatokat éljük, így a párt felhatalmazásával kompetens kizárólag az MSZP-vel egyeztetést folytatni. Ezt az MSZP elfogadta.

Ez lett aztán a későbbi nagy 2014-es összefogás alapja? Vagy annak a csírája?

  Igen. A későbbiekben más ellenzéki pártok is csatlakoztak az együttműködésbe, ami összefogássá nőtte ki magát a társadalom felé kommunikálva. Ebben az összefogásban több olyan párt is volt - az Együtt és a DK például -, ami 5% alatti méréssel került a szövetségbe. Ez nem az MLP kizárólagos jellemzője volt. Mégis csak ránk égett az a stigma, hogy mi vagyunk azok, akik véletlenül kerültek oda, méltatlanul és megmagyarázhatatlanul.

Miért nem tisztáztátok már akkor, hogy zajlott az első megkeresés?

 Úgy gondoltuk, a munkánkkal tudjuk tisztázni magunkat. Az utóbbi négy évben, azt próbáltuk bizonyítani, hogy ez nem így van. Nagyon apró lépésekben haladtunk is előre, nem veszítve az elért eredményeinkből. Számos más kispárt esetében, a nagymintával dolgozó közvéleménykutatók méréseiben ez megtörtént, visszaesés sokszor akár nullára is, ennek ellenére mégis mi vagyunk azok, akiknél felmerül, mit akarunk a politikában az 1%-kal.  Annak ellenére, hogy mi mindig elismertük, más is akar építkezni, ami a jelenlegi helyzetben, nagyon-nagyon nehéz és soha nem kérdőjeleztük meg egyik párt létjogosultságát sem.

.

Hova akartok építkezni? Milyen politikai területet akartok lefedni?

Középen szeretnénk maradni. Ez az MLP tagságában is megjelenik, vannak, akik jobboldali liberális irányt visznek, míg mások megáldottak egy nagy adag szociális érzékenységgel, ők inkább a baloldali liberális oldalt képviselik.  Én azt gondolom, hogy a programunk megjeleníti mindkét vonal álláspontját és összefésüli. Például, helyesnek tartja az egykulcsos adórendszert, de kimondja, abban az esetben, ha egy ember a saját jogaival nem tud élni, mert anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy valóban állampolgárként viselkedjen, akkor őt segíteni köteles az állam.  Ezek szerintem nagyon fontos üzenetek, fontos, hogyan csomagoljuk be. Az egy nagyon nehéz ügy, hogy ezekhez nem elegek a háromszavas mondatok.  Abban rendre alul teljesítünk, hogyan lehet a mondanivalóinkat megfogalmazni. De aki figyel ránk, az megtalálja az értékeket is és hogy abban józanész is működik.

A középre épített, alig egy százalékos párt politikusai, árnyékkormányok listáján tűnt fel sorra…

A demokrata ellenzék hosszú ideje kísérletezik a társadalom felé egy széles összefogást kommunikálni. Igen, már Botka László koncepciójában is szerepeltek a liberálisok. Az ő árnyékkormánya rendkívül nagy politikai szaktekintélyekből álló testület volt. Szent-Iványi ebben a rendkívüli csapatban részt tudott (volna) venni. Botka László tett is olyan gesztusokat, amik egyértelművé tették, hogy a liberális gondolatoknak helyet kell kapnia a jövőben. Számított a liberálisokra egy leendő szövetségben.  Az egy kérdés és így utólag nem is szeretnék ítéletet mondani, hogy jó volt a modell, nem tudom, meg már mindegy is. De igen, szerepet kaptunk ebben a nagyobb szövetségben is. Karácsony is olyan fajta kormányt akart összeállítani, ami szélesen lefedi az ellenzéki palettát. Nem helytálló, hogy mi az utolsó pillanatban kerültünk be a szövetségbe. Mi nem bekönyörögtük magunkat, nem mi voltunk a potyautasok. Másfél éve, de minimum több, mint egy éve az ellenzéki összefogás különböző modelljeiben szerepet kaptunk.

Árnyékkormányok kapcsán,  két liberális politikus nevét olvashattuk, Szent-Iványiét és Wittinghoff Tamásét. Az utóbbi természetesen nem MLP tag, de ikonikus politikusa a liberális közösségnek. Ezzel szemben, ahogy már említetted a bűnbak szerepet, a társadalom a liberálisokat mintha nem tartaná fontosnak és saját közössége se számol velük. Szerinted egyáltalán lényeges ma, hogy a liberálisok egy szövetségben szerepet kapnak vagy sem?

A liberális közösség széttöredezett, egyik a másikkal nem szeretne közösséget vállalni és fordítva. De ennek ellenére, a szövetségi politikában mindig helyet kapnak.  Említetted Wittinghoff Tamást, Karácsony Gergely kormányában, teljesen érthető módon, ő létrehozott egy sikeres modellt, ami működik lokálisan. Országos üzenetet hordoz Tamás politikája abban, hogy decentralizációra, önkormányzatiságra van szükség. Hordozzák magukban a liberalizmus gondolatait és azokat az elveket, amelyek mentén szerveznénk a társadalmat. Ha azt kérdezed, van e nyitottság a liberális gondolatok felé, szerintem van. Ha nem így lenne, akkor se Botka László, se Gergely nem döntöttek volna úgy, hogy két nagyon erős liberálist vonnak be a saját csapatukba.

Nem akarok akadékoskodni, de akkor is úgy tűnik, a társadalom jelentős része szerint a mai liberális politikai elitet csak az önfenntartás hajtja, egzisztenciális haszonlesők. Többnyire arról olvasunk, hogy csak anyagi érdekek motiválják már ezt a közösséget, és ha nem megy máshogy, rombolással és zsarolással próbálnak érvényesülni.

A valóságban azonban a tények ennek ellentmondanak. Az előválasztási modell esetében is két éve nyitottnak mutatkoztunk, ott voltunk, ahol csak tudtunk, tárgyaltunk, előre szerettük volna mozdítani az ügyet és annak sikerét. . Ott is más pártok voltak, akik végül is szétrobbantották a tárgyalóasztalt. Nem a liberálisok, hanem a tárgyalások bővülésével, az robbantotta szét a konszenzust, amikor a pártok félelemből kezdtek alkudozni egymással. Ez egy rettenetes irány szerintem, amikor valaki annak mentén szervez egy szövetséget, hogy kinek a zsarolásától fél.   Hogy ki kitől veszi el különben szavazataikat.  És nem értékek mentén. Ez nem mehet tovább így. Szövetséget értékek és kölcsönös bizalom és tisztelet mentén lehet létrehozni. Botkának volt egy ilyen szándéka, hogy mindenkire szükség van és mindenkit érdeme szerint kezelt, lásd Szent-Iványi Istvánt.

Ehhez mit adtak a liberálisok? Általában csak a konfliktusaikat hallottuk, vagy, hogy miért inog a szövetségeseikkel a viszonyuk.

Az elejétől ott voltunk, mindig mindenhol, ahol demokrata konszenzuskeresés zajlott. Sőt, kisebb pártok egyeztetéseire is lementünk. Róluk azt vélelmeztek a többiek, hogy komolytalanok, de mi ott is ott voltunk és meghallgattuk őket, vagy szakpolitikai kérdésekben válaszoltunk a kérdéseikre. Ha valakit nem lehet azzal vádolni, hogy a feladatát nem vette komolyan, demokrata ellenzéki pártként, akkor azok a Liberálisok. Méltatlan az a vád, hogy mi aknamunkát folytattunk. Voltak pillantok, amikor úgy tűnt, hogy a liberálisoknak külön szólniuk kell: „eddig itt voltunk a szövetségben, most azt mondjátok, széleskörű szövetséget akartok létrehozni és azzal kezditek, hogy minket kitesztek az ajtón. Ez így nem fog menni. „ Ez egy jogos politikai felvetés, én úgy gondolom.

Kicsit olyan ez, mint a székfoglaló játék… aki állva marad, az kiesik…

Ez a térnek a szűküléséből adódik. A 10-11%-os tér, korlátozza a mandátumok számát.  A reakciókat látva, feltettem a kérdésem a szövetségeseink felé: nem hisznek abban, hogy többel többre jutunk? Egy olyan helyzetben, amiben felszámolták a teljes jogállami normákat, felrúgják a demokratikus intézményrendszert pontról-pontra és szemünk előtt épül egy autoriter rendszer, mi a felelős válasz egy demokratától?  Ebben a helyzetben, ha szövetségre akarunk lépni, nem kiszorítósdit kell játszani, hanem megnézni, hogy ki mit tud hozzátenni a sikerhez és annak rendje és módja szerint a súlyánál kezelni mindenkit. Befogadó magatartásra és konszenzusra van szükség. Ez az, amit el akartunk érni, abban a pillanatban, amikor tárgyalásra hívtuk az MSZP-t és a PM-et.

Te végül is kaptál széket, igaz, nem a saját pártod asztalánál. Sokan gondolják, ez ajándék számodra. Frakcióban kaptál lehetőséget, frakcióvezető-helyettes posztot, több lehetőséggel, mintha független maradtál volna. A tárgyalási készségetekre az is mondható, ez volt az érdeketek.

Az én döntésem a Párbeszéd frakcióba való beüléssel kapcsolatban az előfelmérésekből kikövetkeztethető eredmény és a választási eredmények szülte problémára adott válasz.  Előállt egy politikai helyzet, hogy a Párbeszéd a legjobb esetben is csak négy képviselővel számolhat. Én arra tettem ígéretet nekik, hogy ez amennyiben így lesz, és nem tudnak frakciót alapítani, biztosítom ehhez a lehetőséget.  Öt ember, jogosítványokkal és pozíciókkal többet ér, mint öt független képviselő.  Erre jött a hidegzuhany, hogy a várthoz képest is alul teljesített a lista és így három párbeszédes lett.  Ketten voltunk függetlenek várólistán, Mellár Tamás és én, akiknél billegett még az eredmény. Nekünk a levélszavazatok tudták volna elvenni, vagy megerősíteni a pozícióinkat. Amikor a mandátumom biztos lett, egyértelműen kötelességem volt ezt a politikai helyzetet felelősen kezelni. Párhuzamosan az MSZP olyan döntés hozott, hogy Burány Sándor segítsen ötödik képviselőként.  Számomra, ez egyértelműen abba az irányba mutatott, hogy itt mindenkinek a stabilabb szövetség az érdeke. Annak a hárompárti szövetségnek, ami megköttetett február 10-én. A három párt elnöke, Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Fodor Gábor között. Egy szerződés megtestesülése, amely igazságosabb Magyarországért küzd. Azt gondoltuk, ez egy nagyon hiteles világképet felvonultató ellenzéki magatartás. Ez az, amire mi vállalkoztunk és én akkor úgy döntöttem, a Párbeszéd frakciójába beülök. Annak ellenére, hogy nem rögzítette ez a szerződés előzetesen azt, hogy nekem kötelező bármelyik frakcióba ülnöm. Nagyon fontos, mert én a csapatommal együtt azért döntöttem így, mert azt gondoltuk, így tudunk hatékonyabban küzdeni, közösen. Annak ellenére, hogy teljes káoszt érzékeltem. Utólag persze értem már a viselkedését a partnereinknek, hogy miért éreztem így.

Egy laikus azt mondja erre: oké, beült Bősz Anett, akkor ezzel lezárult az ügy, lapozzunk…

Nem egészen, mert egy politikai együttműködésnek is vannak jogi keretei, formái. Ráadásul az MSZP és Párbeszéd frakciószövetségben gondolkozott akkor már, amiben a liberálisok helyzete nem volt megfogalmazva. Az új helyzethez szerződésmódosító javaslatokat dolgoztam ki és bocsájtottam a rendelkezésükre, a frakciószövetség működését rögzítő szerződés formálódásának elősegítése céljából. Karácsony Gergely és Szabó Tímea azt kommunikálta felénk, a frakciószövetséget szabályozó szerződés még kidolgozás alatt van. Ezt a „formálódó” szerződést írta alá Szabó Tímea és Tóth Bertalan a legnagyobb titokban, április 24-én. Frakcióvezető pozíciójukban, úgy, hogy a PM frakció ekkor még elméletben sem létezett, hiszen én május 2-én írtam alá a szándéknyilatkozatot. Egy szkennelt szerződést kaptunk, amivel gyakorlatilag pontot tettek partnereink a folyamat végére. Szembesültünk azzal, hogy nagyon sok döntésből kimaradtunk.  De úgy gondoltuk, feltehetően itt még mozgásban van minden, nagyon az elején járunk, még az Országgyűlés sem alakult meg; természetes, hogy van némi fejetlenség. Utólag feltehetően csak felénk volt eljátszva, a fejetlenség nagyon is szervezetten működött és tudatosan zárta ki a Liberálisokat döntésekből. A végleges szerződésben az MSZP és a PM úgy állapodott meg, mintha ez nem három párt, hanem két párt szövetsége lenne, rögzítve abban a két frakcióvezető számára biztosított jogköröket. Ez annak fényében nagyon különös, hogy a Párbeszédnek, a szerződésben még frakcióalapítási lehetősége sem volt, jogi értelemben. Nélkülem nem lett volna frakció, nem tudott volna megalakulni. Miközben én az előzetesen szóban köttetett megállapodásokat írásba is foglaltam, szövetségeseink nem játszottak nyílt lapokkal. Hazugságot és megvezetést kaptunk.

Emlékszem, elég hamar gratuláltam neked, de nekem is feltűnt, nem vagy valami boldog. Privátban rákérdeztem ennek okára, de akkor számomra még nem pontosan értelmezhető kitérő választ adtál.

Én azt hiszem, alapvetően az ember nem tud boldog lenni, egy ilyen választási eredmény után. Az én fejemben akkor az volt, hogy hozzuk ki a legtöbbet ebből. Nem csak azokon a fényképeken volt látható az arcomon, amit te is leolvastál. Az egyik korjegyzője voltam az alakuló országgyűlésnek, április 8-án, az elsők között voltam, aki fent tudott ülni a pulpituson.  Itt a következőt láttam: a Demokratikus Koalíció hiányzott erről az ülésről. Az LMP-nek létszáma nem volt teljes, ismert okokból. Ekkor bőven az ismert tettlegességig fajuló konfliktusuk után voltunk. Az MSZP egy nagyon megfogyatkozott frakcióval ül, egy harmad karéjt elfoglalva az országgyűlés patkójában.  Ehhez képest a kétharmadnyi Fidesz-frakció és ehhez képest van egy olyan mini frakció a PM részéről, amihez Burány és az én személyem kellett, hogy meg tudjon alakulni. Ha a bal kezem felé néztem, akkor ott látok egy mindig egységben mozgó, mindig erőt mutató, vagy nagyon sokszor inkább erőt fitogtató Jobbikot. Amiről pontosan tudjuk, hogy elveit tekintve nagyon nem tér el a jelenlegi kormánytól sem társadalomképében, sem az emberekkel való bánásmódjában. Azt látni, hogy az alapvetően józanész és a jószándékok vezérelte demokraták közössége ilyen módon széttöredezett, az boldogságra nem ad okot.

Lassan elérkezünk a végkifejlethez, nagyon rövid időn belül megtörtént a bejelentésed.  Megérte? Mit profitáltatok belőle? Vagy mire számoltatok? Mennyire járt jól az MLP? Vagy akár te?

Minden értelemben rosszul jártunk, én személy szerint is. Tehát a pozícióimat tekintve és az ezzel járó tiszteletdíjak tárgyában. Az MLP egyértelműen rosszabbul járt, most arra kényszerül, hogy összekalapozza azt a pénzt legalább, ami engem a frakciószövetségből megilletett volna.  Ez az összeg jogos elvárás lett volna, hisz a PM három tagja jogfosztott lett volna, ha nem tud létrejönni a frakció, annak minden anyagi vonzatával. Úgy gondoljuk ez jogos igényünk lett volna, ettől ezzel a döntésemmel az MLP elesett. Nem a pénz miatt léptünk ki, hisz ezzel a döntéssel egyedül mi kerültünk sokkal rosszabb helyzetbe.  Mi megzsaroltuk az MSZP-t, mi több pénzt akartunk belőlük kihúzni, véli a közvélemény jelentős része. Ebben az érvben logikai bukfenc van, hiszen, ha a pártomnak pénz kellett volna, ott maradok a szövetségben és addig-addig táncolok, amig nem adják oda azt a pénzt, ami minket illet.

Na jó, de erre mondhatja az olvasó, az MLP a pókerpartyban bedobott egy blöfföt és nem jött be…

Nem blöffölni akartunk, azt szerettük volna, még a szerződés nyilvánosságra kerülése előtt… pontosabban, ez pontatlan, mert soha nem a nyilvánosság előtt zajlott a megalkotása… Tehát, amikor rájöttünk annak a szerződésnek létezésére, amiből a Liberálisokat teljes mértékben kihagyták, mi tisztázni akartuk a helyzetet a szövetségeseinkkel. Mi tárgyalásra hívtuk őket, hogy közösen oldjuk meg záradék formában, hogy az MLP is bekerüljön harmadik tagként az akkor kétpárti frakciószövetségbe. Olyan alapvető témákban, mint hogy a szövetséget irányító testületekben mi is képviseljük magunkat és szavazati joggal bírjunk.

 Azt mondtad, fejetlenség volt, nem lehet, hogy ez ennek tudható be? Elmondtad a nekem nagyon kaotikusnak tűnő folyamatát a frakciószövetség létrehozásának. Nem lehet, hogy türelmesebbnek kellett volna lenni? A módosítások utólag a helyükre kerültek volna?

Nem. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, egy udvarias, de határozott emailben fogalmazta meg, hogy nekünk elsősorban konzultatív szerepkört képzelnek a szövetséget irányító testületben.  A testület jogosítványokkal ruházta volna fel a másik két párt frakcióvezetőjét és további tagok is lettek volna. Én arra kértem a partnereinket, mivel egyedül ülök a frakcióban, nem tudok mindent vinni a vállamon, szeretném, ha két tagot tudnék delegálni, ebbe az irányítótestületbe.  Illetve úgy gondolom, jogos igényünk lett volna, hogy ugyanolyan jogokkal bírjunk, mint a másik két párt frakciójának képviselői. Erre nem volt nyitottság, se arra, hogy a két párt között megkötött szerződésbe, politikai dokumentumba az MLP belekerüljön. Ez úgy gondolom, mindenkinek érthető, miért méltatlan helyzet. Ez nem türelem és megértés, hanem politikai akarat kérdése volt. Ez hiányzott a szövetségeseink részéről, úgy gondolom.

Viszont mondhatják erre, a választásokon két párt közös listáján kaptál helyet. A PM és az MSZP adta az arcát a kampányhoz, a logót, a politikai kockázatot, ezért nyilván nekik többletmozgástér jár. Ezért ez így korrekt. Ráadásul a Párbeszéd adott egy „eladható” Miniszterelnök személyt az MSZP számára, aki nem tudott előállni jelölttel.

Így korrekt, igen… Azért arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a liberális párt úgy gondolta, a leghelyesebb, ha racionális döntést hoz a választási siker érdekében. Időlegesen visszahúzódik, és azt mondja szövetségben jelen lévő két kispárt közül, hogy rendben van, legyen a kampány két logóval, nem akarja kockáztatni, hogy a három párt számára felállított 15% küszöböt nem ugorja meg a szövetség. Ez utólag be is igazolódott a választási eredményekben. Alázattal és felelősséggel vállaltuk, hogy a szavazócédulán mi nem szerepelünk. A Párbeszéd adta a Miniszterelnök jelöltet, hátravonulunk mi.  Viszont, ahogy a kampányban is kifele egy egységes hárompárti összefogás lett kommunikálva, azt szerettük volna, hogy ez országgyűlési munkában helyreálljon.  Hisz a kampányban az MLP munkája is benne volt és arcát adta az összefogáshoz. Ennek üzenete volt a választók felé.  Az MLP a kampánynak aktív részese volt, magam is rengeteg kampányúton vettem részt Karácsony Gergely társaságában és sajtósunk is teljes erőbedobással szervezte a sajtómegjelenéseket. Ez egy aktív munka volt, a kampányban történő teljes részvétellel az MLP részéről is. Függetlenül a jelöltjeink pártreferenciájától, teljes értékűen ott voltunk a támogatásukban. Nem akarom túlértékelni ezt a munkát, csak annyit szeretnék, ha elismernék, hogy az MLP nem passzív név volt a kampányban a listán, hanem aktív szereplője a szövetségnek. Ezzel szemben, a parlamenti munka első napjaiban, sőt, már előtte, pontosan az volt, amit te láttál a fényképeken, az arcomon és megkérdeztél. Persze, az ember szeretne boldog lenni, hogy nyithat egy új fejezetet és dolgozhat egy kicsit több jogosítvánnyal a kezében, demokrata képviselőként. De az nem megengedhető, hogy jogfosztottságban legyen tartva, nem csak egy emberként, hanem egy közösség formájában egy szövetségen belül.

Akkor Bősz Anett biodíszlet volt az ellenzéki étkezőasztalon?

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy eszköz voltam arra, hogy megalakuljon a frakció. ezt ki merem mondani, hisz kellett a boltívnek egy záró kő. Mellár Tamás nem tudott ez lenni, mert Mellár nem volt azonos jelölő párt tagja. Én rajta voltam azon a listán, amit az MSZP és a PM állított. Mellár Tamásnak be kellett volna lépnie a Párbeszédbe, ő ettől elzárkózott, világos volt, hogy egyedül maradtam, aki segíteni tud abban, hogy a PM frakciót tudjon alapítani. Ebben a helyzetben felelősen csak egy döntést hozhat az ember, segíti szövetségese közösségét abban, hogy a politizálása hatékonyabb lehessen a magyar törvényhozásban, egy gigantikus túlsúllyal szemben. Ez a bizalom és kölcsönös lojalitás megnyilvánulása szövetségen belül. De amikor azt tapasztaltuk, ezt a szövetségeseink nem csak, hogy nem tartják értéknek, de egyenesen oldalági rokonnak kezelnek minket, aki örüljön, hogy ott lehet, de a közös asztalhoz már ne üljön, mert ott nincs több hely; akkor ezen mindenképp el kellett gondolkozni.

Megérte ez az egész cirkusz? Friss képviselő vagy, egy erősen támadott párt politikusaként. A politikai pályafutásod elején vagy.

Én hiszek abban, hogy hosszútávon mindig megéri morálisan jól cselekedni Azt látni lehetett, hogy politikai törésvonalakat átívelve, két baloldali párt és egy liberális szövetségre lépett egymással.  Ez kizárólag akkor működhet jól, ha a felek egymást elismerik, egymás értékeit elfogadják a szövetségben. Nem azt kérem, hogy úgy kezeljenek, mint x %-ú MSZP-t, vagy DK-t, mert a pártoknak mérete van, a szövetségeseknek viszont értéke. Ez az, amit nem ismert el se a szocialista párt, se a PM, potyautasként kezelve minket. Aktív munkánkat tettük bele a szövetségbe a kampány során is, de már a parlamenti munka első napjaiban is. Annak ellenére, hogy békéltető tárgyalások közepette kellett a becsapottság és megalázottság érzése mellett kellett dolgoznom. De úgy gondoltam, a nagy egészhez hozzá tudok adni értékeket. De be kellett látnom, ez így nem mehet.

Függetlenként egy sor lehetőségtől fosztottad meg magad…

Ez igaz, viszont egyedül vagyok független. Ebben a parlementi időszakban, egyelőre merőben új helyzet van. Az előző OGY-ben gyakorlatilag hemzsegtek a független képviselők. Se a DK, se az Együtt nem tudott frakciót alapítani, Fodor Gábor eleve független volt, Kész Zoltán időközin nyert Veszprémben, szintén függetlenként. Itt nagyon sok embernek kellett osztozni azon az időkereten, ami adott a független számára. Most én vagyok az egyetlen, aki azt a nyolc percet felhasználhatja. Tisztában vagyok azzal, hogy elvesztettem a napirend előtti felszólalás lehetőségét, tisztában vagyok azzal, hogy elveszítem a gazdasági biztosság alelnöki posztját, ami egyébként anyagilag is veszteség. Én azt hiszem, ennél egyértelműbbé nem tudja tenni az ember, a saját zsebét is hátrányosabb helyzetbe hozva, hogy döntése nem gazdasági, hanem morális megfontolásokon nyugszik. Egy olyan házasságban sem tudunk hinni, amiben közvetlenül a ceremónia után kiderül, hogy a választott párunk nem az, akinek mutatta magát. Szemenszedett hazugság volt az udvarlás minden szava. Ez a helyzet se morálisan, se emberileg nem volt tartható. A bejelentésem pillanatában azt is tudtam, hogy mérhetetlenül nehéz helyzetbe kerülök, mert láttam én az előzetes üzeneteket az ide vezető út mentén. Azonban azt gondolom, gúzsba kötve nem lehet táncolni. Minket erre kényszerített volna ez az együttműködés. Én hiszem, hogy ebből ki lehet hozni elég sok értéket, ami most megteremtődött, mint lehetőség.

Gúzsba kötve nem lehet táncolni, azt mondtad. Kénytelen vagyok megkérdezni, azt gondolod, hogy ezzel a döntéssel szabad lettél?

 
Én azt gondolom, hogy igen, ez volt a politikai szándékom, az egy dolog, hogy az volt a véleményem, hogy egy hazug szövetségi rendszerben maradni nem kívánok. Politikai része ennek az egésznek az, amire rákérdeztél, hogy amennyiben a politikai irányítótestületben nekünk nincsen súlyunk, baloldali párt határozott volna, hogy merre menjünk együtt. Hiába szólt a liberálisok és a párbeszédesek között megköttetett, mindössze fél oldalas szerződés arról, hogy rám nem vonatkozik a frakció fegyelem, amikor már az első beadványommal kapcsolatban jelezte Szabó Tímea, hogy ezeket az önálló képviselői indítványokat, nekem előre kell egyeztetni vele. Egy olyan beadvánnyal kapcsolatban, ami abszolút vállalható a baloldal számára is. Ennek kifogásolása csakis egyfajta frakciófegyelem számonkérése lehet. Ez egy intőjel, amikor az egyéni képviselői munkát nem értékelik, hogy milyen jó, hogy első nap elkezdtél dolgozni, hanem műkődési szabályzatot kérnek számon. Én ebből azt a következtetést vontam le, ha egy ilyen baloldali párt által támogatható törvényjavaslat is problémát okoz, akkor egy vegytiszta, liberális értékeket képviselő törvényjavaslat még nagyobb gondot okozna a baloldali szövetségesünknek. Ezt jelentette az a kijelentésem, hogy nem látom garantálva a liberális értékek képviseletét, a létrejött frakció keretein belül. És ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy függetlenként kell folytatnom a munkám, ha valóban komolyan veszem az ígéretem, hogy a liberális közösséget fogom képviselni az elkövetkező 4 esztendőben.

Akkor miként jegyezzük a napot? A liberális képviselet megszületésének? Szabadság, vagy árulás napjának?

Hiszem azt, hogy az a nap, amikor bejelentettem a frakcióból való távozásomat, az nem az árulás, az ellenzék elárulásának napja, hanem a politikai közösségem szabadságának a napja. Tudom, hogy nagyon sok konfliktus és indulat tapad ehhez a döntésemhez most, de azt is tudom és hiszem, hogy bennem van annyi állóképesség, hogy bebizonyítsam, hogy végig tudom csinálni, végig tudom vinni. Hogy bebizonyítom, igen is van képviselete a liberális közösségnek a Parlamentben.