Karácsony Gergely a döntést az alábbi, közösségi oldalán megjelent bejegyzésében indokolta:

A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén zárt ülésen tárgyaltunk arról, hogy kik legyenek Budapest díszpolgárai, és kik kapják meg Budapest többi díját. Novemberben, Budapest napján mindenki értesülhet a névsorról. Van azonban két kitüntetett, akiknek elismerése szimbolikus értelemben is fontos volt: éppen a magyar önkormányzatiság 30. évfordulóján döntött a közgyűlés két korábbi főpolgármester kitüntetéséről.

Amikor októberben frissen megválasztott főpolgármesterként először jártam a Városházán, akkor tettem azt az ígéretet, hogy két elődömet, Demszky Gábort és Tarlós Istvánt Budapest díszpolgárainak fogom javasolni.

Örülök, hogy tegnap benyújtott javaslatomat támogatta a Fővárosi Közgyűlés, mert egy olyan országban hiszek, ahol a politikai vitapartnerek lehetnek ellenfelek, de soha nem lehetnek ellenségek. Egy olyan országban, ahol gondolhatunk mást és máshogyan a világról és a nemzetről, de soha senki nem vitathatja el a másik jogát a hazaszeretethez.

Meggyőződésem, hogy ennek az országnak talán a legnagyobb problémája a tudatosan szított megosztottság, amely ma már szinte hadiállapottá vált, és amelynek mindannyian áldozatai vagyunk.

Amikor a politikai ellenfeleinket elkezdjük minősíteni, lekicsinylő, megalázó jelzőkkel ellátni, akkor emberi minőségüktől fosztjuk meg őket, akkor azt képzeljük, hogy velük szemben már minden megengedett. Hogy nincs gát, nincs fék, nincs határ.

Ez az ország hosszú évek óta szenved ettől a gerjesztett, pusztító feszültségtől. Túl sok értékes gondolat, túl sok figyelemreméltó kezdeményes, túl sok hasznos felvetés veszett már oda emiatt. Csak azért, mert olyantól származott, akinek – a barátok és ellenségek világában – eleve nem lehet igaza. Ettől mindannyian, akik ebben a városban, ebben az országban élünk, csak szegényebbek lettünk. Mert ami rövid távon politikai hasznot hozhat egyik vagy másik félnek, az hosszabb távon mindenkinek árt; egy elhúzódó, lélekölő háborúban nincsenek valódi győztesek.

Én nem akarom, hogy így gondolkodjunk egymásról. Nem akarom, hogy így éljünk. Hogy képtelenek legyünk fontos, nehéz ügyekről méltányosan és tárgyszerűen vitatkozni. Nagyon régóta ideje van már, hogy ebből kilépjünk. Én a meggyőzésben és nem a legyőzésben hiszek.

Szerintem ezt a hazát és ezt a várost is lehet és szabad is sokféleképpen szeretni. Szeretik ezt a várost a benne élő budapestiek függetlenül attól, hogy kire szavaznak egy választáson. És szeretik a választott képviselők, polgármesterek, városvezetők is.

Minket, a Fővárosi Közgyűlés jelenlegi és volt tagjait sok minden elválaszthat, de egyvalami biztosan összeköt. A város szeretete.

Nekem ezer dologban volt vitám Tarlós Istvánnal. Azért indultam el a választáson a kihívójaként, hogy ezt a vitát megvívjuk. Erős felhatalmazást kaptam a választóktól arra, hogy az övétől merőben eltérő politikát csináljak Budapesten. De ettől még én soha, egyetlen pillanatra sem vitatom el Tarlós Istvántól, hogy teljes szívéből szereti ezt a várost, hogy rengeteget tett Budapestért. Sok-sok nagyszerű dolgot is megvalósított. És biztos vagyok benne, hogy Demszky Gáborral is jó sok vitánk lenne számos kérdésben. De, hogy Budapest ügyét mindig a szívén viselte, és keményen dolgozott ezért a városért, azt sosem kérdőjelezném meg. Irányítása alatt egy szocialista nagyvárosból valódi világváros lett.

Munkájukat a budapestiek is elismerték, hiszen bizalmat szavaztak nekik, sőt újra is választották őket.

A magyar önkormányzatiság születésének 30. évfordulója méltó nap volt arra, hogy Budapest korábbi főpolgármestereinek díszpolgári címmel fejezzük ki tiszteletünket és nagyrabecsülésünket.

Nem csak az egyiknek, nem csak a másiknak. Nem csak miattuk, magunk miatt is. Hiszen, ha velük képesek vagyunk méltányosak lenni, talán egymással is sikerülni fog. És akkor talán a közéletben és a közbeszédben sem csak a bántó vádaskodás, csak a lenéző minősítgetés lesz a norma.

Lányi András, a nagyszerű filozófus mondta: „A polgárháborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha véget vetünk neki. Ezt bárki bármikor elkezdheti: ne üss vissza!”

A magyar közéletre egyre inkább a polgárháborús viszonyok jellemzők. Nem mehetünk tovább ezen az úton. Magunk miatt és egymás miatt sem. Fejezzük hát be itt és most! Ne üssünk vissza! Talán még nincs késő.