Arról az alakról, aki kb. egy hete még arra a kérdésre, hogy „tudott róla?”, azt válaszolta, hogy „tudtam”. „”Azt tudtam, hogy volt valami nőügy” – kezdte szódiaréját ez az ember. Majd hozzátette, hogy „mindenki tudott róla, de senki sem szólt.” Aztán pontosított: „Ezt tudták az úszósportban, tudták a magyar sportban. Nem volt ez újdonság.” Majd kitért arra, hogy „mindenki a maga sorsának a kovácsa”, s beszámolt arról, hogy Kiss megbűnhődött, de lehet, hogy nem is volt bűncselekmény.

Hiszen a megerőszakolt hölgy „tekintélyes ember lánya volt”, s az azóta elhunyt nő „könnyen kapható volt”. Végül kitért arra, hogy az érintett feltűnően gyors szabadulása és ezt követő villámkarrierje a Kádár-érában akár természetes is lehetett, nincs abban semmi, s nem is érti, a riporter mire célzott a kérdésével. (A pártállami besúgók aktáit elsinkófáló országban azóta sem értjük, mi volt a baj a jelentőkkel, s miért ne lehetnének ma ugyanezek az emberek megbecsült, közfeladatokat ellátó, nagy tiszteletnek örvendő honfitársaink.) Szóval mindezt kiokádta magából, most pedig, egy héttel később, képes azt mondani, hogy „az egykor történtek részleteit nem ismertem”, majd kutyába lemenve (megéri, ő már csak tudja, rafinált üzletember, hiszen egy pénzt és elismerést hozó, zsíros pozícióról van szó) bocsánatért esedezik, elnézést kér, hamut hint a fejére.

De voltaképpen nem is Gyárfás az érdekes, legfeljebb annak, aki hányni akar. Sokkal érdekesebb az a közeg, ahol mindenki mindent tudott, csak kussolt. Ahol cinkosan összekacsintunk, beleélvezkedünk a másik gallérja alá, oszt megy minden tovább.

Épp úgy, ahogy a mai Magyarországon mindenki tudja, ki valójában Orbán Viktor, ki Mészáros Lőrinc, ki Tiborcz István, ki Matolcsy György, ki Kósa Lajos, ki Rogán Antal, ki Lázár János és folytathatnám. Ugyanúgy pofákat befogunk, s néha-néha azt mondjuk, bátran kihúzva önmagunkat, hogy autoriter berendezkedés, illiberális hatalom, ennyi.

Tudják persze az igazságot a szarházi szolgák mind, a bértollnokaik, az üvöltő sakálok, akik liberálisoznak és háttérhatalmaznak, tudnak ők is mindent, csak gyáva csirkefogók és kilóra megvett ribancok ahhoz, hogy Orbánt és velejéig korrupt sleppjét legazembereznék és letolvajoznák.

Szóval azért reménytelen itt minden, mert úgyszólván tízmillió Gyárfás országában élünk.

Erről a velejéig Gyárfás-országról írt már Mikszáth és Eötvös, Arany László és Kemény Zsigmond, Vajda János és Ady Endre, és így tovább, mindenki, aki tudott írni, aki nem adta el a lelkét egy tál lencséért (vesd össze Liget-projekt vagy MMA), és nem pálinkázta el teljesen maradék agysejtjeit.

További szép álmokat, Magyarország!

(kép: vizopolo.hu)