Hazánkban már régóta van hajléktalan labdarúgó válogatott, akik nemzeti színekben résztvevői a nemzetközi bajnokságoknak, tornáknak is és rendszeres edzéseken szerzik meg a jogot a külföldi sorstársaikból verbuvált csapatokkal való mérkőzésekre.

A cseh fővárosban járva azonban egy szokatlan hirdetés kelti fel a látogatók figyelmét, mely szerint hajléktalan idegenvezetők mutatják be a látnivalókat, „Prága másképp” címszóval. Egy ilyen kb. 3 órás idegenvezetés felnőtteknek 250, diákoknak, nyugdíjasoknak 180 koronába kerül. A pénz fele a hajléktalant illeti, míg a másik feléből a ráfordítási, szervezési és adminisztratív költségeket és feltehetőleg a közterheket is fedezik. Az idegenvezetők - akik valóban hajléktalanok -  megmutatják az idegeneknek azokat város részeket is, ahol ők nagyobb csoportokban életvitelszerűen laknak és azt is, ahol portyázva beszerzik a napi „betevőt”.

A nemritkán egy-két nyelvet is beszélő emberek elkalauzolják a vendégeiket Prága elhagyott, vagy részben lakatlan részeibe, valamint azokba a kocsmákba, ahova nem ott lakó még véletlenül se téved be és ahol ők, ha vendéget visznek és ha az fogyaszt is valamit, később egy-egy alkalommal  ingyen étkezhetnek és még inni is kapnak.

A túrákat csak olyan helyeken vezetik, melyek még véletlenül sincsenek benne a hivatalos városnéző útvonalakban. A PRAGULIE-nak nevezett projectben az elmúlt évben négy hajléktalan és általában német, nyelvet is beszélő idegenvezető dolgozott és 55-60 vendéget kalauzoltak.

A séta során elmesélik, hogy honnan és hogyan kerültek az utcára és miért is találták ki az egyébként különleges idegenvezetést, mely idegenvezetői vizsga nélkül még Csehországban is büntetendő. Van pontos tarifájuk is és a látogatók „köszönetéből” elég jól élnek, de semmi esélyük nincs arra, hogy a munkájukat legálissá tegyék, mert a tanfolyamra viszont nincs pénzük. A hirdetéseiket, melyen meg vannak jelölve a „standok” ahol megtalálhatók és a „program” is, szívességből készítették el a barátok, ismerősök, sőt rokonok. A „klienseket” a piacokon, a szabályos városnézés útvonalán csellengő idegenekből szedik össze. A szakma eltűri a működésüket ők pedig beosztják magukat a megjelölt időben a pick up helyekre, sőt nyelvek szerint is tagozódnak.

A városi idegenforgalmi irodákban főleg a németországi látogatók keresik és veszik igénybe a különleges szolgáltatást. A német idegenforgalmi sajtó gyakran készít velük fényképes riportot, bemutatva a munkájuk mellett a szálláshelyeiket  a társaikat és a munkájukat is.

Arról el lehetne vitatkozni, helyes megoldás-e, hogy hajléktalanok olyan részeket tárnak a látogató elé, mellyel egyetlen főváros sem szokott dicsekedni, és alkalmanként nem csak a meghatározott munkabérért dolgoznak, hanem a vendég „illetékmentes jóindulatát” is zsebre vágják. Talán, ha valamely karitatív szervezet pl, a Máltai Szeretetszolgálat felkarolná őket és anyagilag is támogatva elvállalná a képzésüket, esetleg legálissá és minőségileg is jobbá lehetne tenni ezt a munkát.

Veér Jenő