A sok beadandó feladat miatt ideiglenesen halasztást kért a tanulmányok alól, vagyis kiiratkozott, így az országon belül keresett munkát, mivel itthonról nem tudják a szülei anyagilag támogatni, de még, ha tudnák is, nem fogadná el. Most levelet kaptam tőle, kicsit szerkesztve közre is adja hírportálunk. Megrázó történet következik.

„A történet valahogy úgy indult, hogy az elmúlt hetekben már nemcsak helyben, az egyik északi egyetemi városban kerestem állást, hanem az egész országban. Olyan munkaközvetítőkkel is kapcsolatba léptem, amelyek a kelet-európaiak hollandiai munkavállalásában és lakhatásában nyújtanak segítséget.

Eleinte még Hollandiát láttuk – csak később ért a meglepetés

Egy Skype-interjú és néhány levélváltás valamint telefonhívás után tisztázódott, hogy az ország északi végéből a Délen fekvő iparvárosba költözöm és innen szállítanak majd munkába nap mint nap egy közeli faluba.

Vasárnap reggel háromnegyed hétre meg is érkezett értem egy kisbusz. A hajnali indulás miatt abban reménykedtem, hogy a 3 órás úton lesz lehetőségem aludni, azonban a sofőr zenehallgatása ezt a lehetőséget kizárta. A repertoárt lengyel előadók biztosították, a Gyöngyhajú lány kivételével, amelyet a kijelző az LGT-nek tulajdonított.

Déli tizenkét órára meg is érkeztünk a félreeső kis iparvárosba. Mivel az irodai hajszában a munkavédelmi bakancs valamint az ágynemű vásárlása elmaradt, így a délutánt a helyi srácok kíséretében és segítségével egy közeli bevásárló-parkban töltöttük el. Összességében a cég pénzén keresztbe-kasul körbeutazhattam Hollandiát. Aznap még megérkezett két magyar kollégám is.

Émelyítő hullaszag

A nap folyamán rengeteg lengyel taxibuszt illetve az ügynökséghez tartozó kisbuszt láttam, meglepően kiterjedt a lengyel kolónia logisztikája. A szálláson hármunkon kívül gyakorlatilag mindenki lengyel és kevés kivétellel szinte egyikük sem beszélt angolul.

Hétfőn kezdődött a munka, ahova szintén az ügynökség autóival szállítottak ki.

Az üzemhez érve már a bejáratnál megcsapta orrunkat egy émelyítő hullaszag. Az öltözőbe érve a komolyabb szolgálati időt maguk mögött tudó munkaruhák őszinte vallomásként párologtak az akasztókon.

A csarnokba lépve hajnali hűvösség, néhány vértócsa és több raklapnyi nyúzott marhabőr fogadott minket. Védőfelszerelésként egy pár kesztyűt és egy, a derekunkra köthető védőfóliát kaptunk. Az egyik magyar fiúval párba állítottak egy raklapnál, ahol egy Achim nevű, ghánai kollégánk tanított be minket. Nos, ő anyanyelvén kívül folyékonyan beszélt hollandul és boldogult valamennyire az angollal, sőt a franciával is. Az üzemben van még néhány afrikai, egy szerb, egy marék holland, a többiek mind lengyelek.

Délután véresebb és undorítóbb az alapanyag

A feladat lényege az, hogy a nagy raklapon érkező kiterített vagy összehajtogatott, sóban pácolt bőröket a fonákjukkal lefelé egy nagy asztalra kell kiterítenünk. Ezt a többiek újrahajtogatják és euro raklapra teszik. Nem izgalmasabb a leírtaknál, viszont büdösebb és nehezebb.

Az első napokban még 15-25 kg-os bőrök érkeztek, de a hét második felére átléptünk a 30-60 kg-os tartományba. Azonban a tömeg önmagában nem árul el mindent. Tudniillik a bőrök nyúzott oldala még kissé nedves és zsíros-véres, a bunda pedig ürülékkel szennyezett. Mindez együtt gondoskodik arról, hogy a 60-80 darab egymásra pakolt bőr összepréselődjék és tapadjon minden felszínhez. Mindemellett fontos, hogy a kezdeti kisebb bőrök kisebb felületen fejtették ki az ellenállásukat, míg az utóbbiakat már ketten is alig tudtuk átfogni, mozgatni.

Az egyik este megtudtam egy lengyel munkatárstól, hogy még csak a délelőtti műszak szépségeit láttuk, de előbb-utóbb, a délutáni műszak keretében bekerülhetünk a belsőbb helyiségbe is, ahova a friss, véresebb bőrök érkeznek. Amikor másnap láttam, hogy a másik magyar fiút a csapata bekísérte egy másik helyiségbe, rossz sejtés fogott el, ami a szünetben be is igazolódott.

„Nem emberi fogyasztásra” - Ghánába

Elmondása szerint valóban frissen, még gőzölgő állapotban kapták a bőröket, amiket négy méter magasban levő kampókra kellett akasztani. Itt egyrészt lecsöpögtetik a bőrt, másrészt megszabadítják a nemkívánatos elemeitől, csatolmányaitól, mint például fej vagy ivarszervek. A vér két centiméteren tetőzik.

A földre hulló fölösleget összegyűjtik és Ghánába szállítják - emberi fogyasztásra. Ebben az a különös, hogy a külső csarnokban, ahol dolgozom a levágott/leesett fölösleget "Nem emberi fogyasztásra" feliratú ládába gyűjtjük és végül ledarálják. Nem tudom mi a különbség a két csarnok között, de őszintén szólva megelégszem a bekerült magyar fiú beszámolójával és nem szeretnék személyes tapasztalatokra odabent szert tenni.

Mindez talán nem tűnik álommunkának és ezzel kapcsolatban csakis mély egyetértésemet fejezhetem ki. Azonban egyrészt első munkaként nem akartam válogatós lenni, másrészt nem egészen ezeket a körülményeket írta le se nekem, se a magyar kollégáimnak az ügynökség. Így aztán gyakorlatilag kedd óta zendülünk és követeljük áthelyezésünket. Egyelőre minden nap voltak ígéretek, hogy mikor milyen lépések lesznek majd, de ebből egyelőre semmi nem következett be. Jelen állás szerint hétfőn megyünk ebbe az üzembe utoljára és aznap kora délután kapunk tájékoztatást a további munkahelyről.”

Egy helyzet valóban nem általánosítható, mégis több szempontból hasznosnak gondoltam a levél közzétételét, amelyet megírójával egyeztettem.

Kertész Z István (kép: illusztráció)